Kisgyerek

Ezért veszélyes túl sok cukrot fogyasztani

Rövid távon a túl magas cukorbevitel pattanásokat, súlygyarapodást, fáradtságot okozhat, míg hosszú távon növelheti krónikus betegségek kialakulásának kockázatát is. Mennyi cukor számít túl soknak, és mit érdemes tudni a magas cukorbevitelről?
2020. Július 17.
Ezért veszélyes túl sok cukrot fogyasztani (Fotó: Getty Images)

Az MDOSZ 2015-ben közzétett közleménye szerint a WHO évek óta a napi teljes kalória bevitel 10%-ában (50 gramm, azaz 12 teáskanál) állapítja meg a felnőttek és gyermekek ajánlott hozzáadott cukorfogyasztását a WHO a túlsúly, az elhízás, és a fogszuvasodás megelőzése érdekében. A közlemény szerint Francesco Branca, a WHO táplálkozási igazgatója ugyanakkor elismerte: “az öt százalékot kell megcéloznunk, ha tudjuk, de közelebb áll a valósághoz a tíz százalék”.

2019-ben Antal Emese dietetikus közölte, hogy felmérések szerint túl sok cukrot esznek a gyerekek, a 2-18 év közötti fiatalok több cukrot fogyasztanak a WHO által javasolt, a teljes kalória bevitel 10%-ánál. A szakember akkor azt mondta, hogy a 2014-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján a felnőttek cukorfogyasztása ugyanakkor az ajánlás alatt marad, mindössze 8-9%.

Ahogy a Medical News Today is írja, 2000 kalóriás étrend esetén tehát a napi cukorbevitel maximum 200 kalória lehetne, az 5%-os javaslat esetén pedig maximum 100 kalória. A túl magas cukorbevitel esetén bizonyos tünetek is tapasztalhatók:

  • alacsony energiaszint – egy 2019-es tanulmány megállapította, hogy cukorfogyasztás után 1 órával a résztvevők fáradtnak és kevésbé ébernek érezték magukat, mint a kontrollcsoport
  • hangulati problémák – egy 2017-es tanulmány szerint a férfiaknál növelheti a depresszió és a hangulati problémákat a magasabb cukorbevitel
  • puffadás – a John Hopkins Medicine szerint bizonyos típusú cukrok puffadást okozhatnak és gázképződést az olyan emésztőrendszeri betegségekkel küzdőknél, mint az irritábilis bél szindróma (IBS) vagy a kontaminált bélszindróma (SIBO).

A túl magas cukorbevitel hosszú távon számos egészségügyi probléma kockázatát növeli.

Fogszuvasodás

A cukor táplálja a szájban élő baktériumokat, és amikor ezek megemésztik a cukrot, melléktermékként savat termelnek, amely károsíthatja a fogzománcot, és lyukakat okozhat.

Pattanások

Egy 2018-as tanulmány kimutatta, hogy azoknál, akik hetente legalább 2 alkalommal ittak édesített italokat, nagyobb valószínűséggel alakult ki közepes vagy súlyos akne, pattanás. Egy 2019-es tanulmány szerint pedig a cukorfogyasztás csökkentése csökkentheti az inzulinszerű növekedési faktorokat, az androgéneket, és a faggyút, amelyek mind hozzájárulnak a pattanásodáshoz.

Súlygyarapodás, elhízás

A cukor hatással lehet azokra a hormonokra is, melyek kontrollálják a testsúlyt. A leptin hormon felelős azért, hogy az agyhoz eljusson az információ, miszerint eleget ettünk, egy 2008-as állatokon végzett kísérlet szerint azonban a magas cukortartalmú étrend leptinrezisztenciát okozhat. Így a magas cukortartalmú étel akadályozhatja, hogy az agy időben tudja, hogy már eleget ettünk. Azonban emberek bevonásával ezt még nem tesztelték.

Cukorbetegség és inzulinrezisztencia

A PLOS ONE folyóiratban 2013-ban megjelent cikk szerint a magas cukortartalmú étrend idővel 2-es típusú cukorbetegséget okozhat. A Nemzeti Cukorbetegség, Emésztőrendszeri és Vese Betegségek Intézete (NIDDK) szerint pedig növelheti az elhízás, az inzulinrezisztencia, és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

Szív- és érrendszeri problémák

Egy 2014-ben végzett tanulmány szerint azoknál, akik napi kalória bevitelének 17-21%-a származott hozzáadott cukorból, 38%-kal magasabb volt a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, mint azoknál, akik kalória bevitelének csupán 8%-a származott cukorból. Azoknál, akik napi kalória bevitelének legalább 21%-a származott hozzáadott cukorból, a szív- és érrendszeri betegségek kockázata megduplázódott.

Magas vérnyomás

Egy 2011-es tanulmány szerint a kutatók összefüggést találtak a cukorral édesített italok fogyasztása és a magas vérnyomás között. A Pharmacological Research szerint a magas vérnyomás növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is.

Rákos megbetegedések

A túlzott cukorfogyasztás gyulladást, oxidatív stresszt és elhízást okozhat, mely tényezők növelhetik a rákos megbetegedések kockázatát. Az Annual Review of Nutrition szerint a cukros italok fogyasztása 23-200%-kal növelte a rákos megbetegedések kockázatát, egy másik tanulmány szrint pedig 59%-kal növeli a rákos betegségek kockázatát a cukros italok fogyasztása, és a hasi hízás.

Bőröregedés

A túlzott cukorbevitel előrehaladott glikációs végtermékek (AGEs) képződéséhez vezet, melyek szerepet játszhatnak a cukorbetegség kialakulásában is, és befolyásolhatják a bőr kollagén-termelését is. A Skin Therapy Letter szerint a nagyobb számú AGE gyorsabb bőröregedést okozhat. Azonban ezt embereken szükséges még alaposabban tanulmányozni.

Mire érdemes odafigyelni, hogy csökkenthessük a cukorbevitelt?

A hozzáadott cukrok és édesítőszerek számos néven szerepelhet az élelmiszerek címkéjén, ezért ezeket érdemes megnézni, hogy ne vigyünk be túl sok cukrot a szervezetünkbe. A leggyakoribb nevek: barna cukor, fruktóz, szőlőcukor, szacharóz, malátacukor, méz, kukoricaszirup, nyers cukor, nádcukor, melasz, maláta szirup, agávé nektár, juharszirup, invertcukor, glükóz-fruktóz szirup, gyümölcslé koncentrátumok, stb.

Vannak olyan termékek, amelyek nagy mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmaznak, ezért ezek csökkentése az étrendben hatékony lehet a cukorbevitel leszorítására. Ezek közé az élelmiszerek közé tartoznak például az édességek, a gabonapelyhek, a cukros üdítők, szörpök, instant leves porok, ketchupok, salátaöntetek, mártások, stb. Érdemes a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását is lecsökkenteni, hiszen ezekben is magas lehet a hozzáadott cukor mennyisége. Helyettük, amit lehet, érdemes otthon, friss alapanyagokból elkészíteni.

Forrás: medicalnewstoday.com