Kisgyerek

Ezért tűnik úgy, hogy állandóan visszaesnek a gyerekek a betegségbe

A bölcsődei és óvodai beszoktatáskor elkapott betegségek hosszabb, esetenként súlyosabb lefolyásúak, tömve vannak a gyerekorvosi rendelők.
2021. November 02.
A gyerekek egyik fertőzésből a másikba esnek (fotó: Getty Images)

A járvány elleni védekezés, a maszkhasználat és a találkozások csökkenése miatt, a 2-3 évesek nem estek át az életkoruknak megfelelő apróbb megbetegedéseken a közösségbe kerülést megelőzően – írja a Szabad Európa nyomán a napi.hu. Emiatt tömve vannak a rendelők, sok esetben a bölcsődei és óvodai beszoktatáskor elkapott betegségek hosszabb, esetenként súlyosabb lefolyásúak.

“A gyerekek lépten-nyomon betegek, egyik fertőzésből esnek a másikba. Nem az a probléma, hogy nagyon betegek, hanem az, hogy sokáig, mert lassan gyógyulnak” – mondta a Szabad Európának Korausz Etelka pomázi gyermekorvos. A gyermekorvos szerint a gyerekek nehezebben gyógyulnak meg, de mivel nincs olyan kutatási eredmény, amely egyértelműen a járvány miatti távolságtartásra vezeti ezt vissza, ezért ő óvatos ezzel kapcsolatban. “A legjellemzőbb tünetek, amelyekkel felkeresik a rendelést, az elhúzódó köhögés, amelyet nátha is kísér, lázzal vagy anélkül” .

“A távolságtartás miatt tavaly ősszel alig találkoztam köhögős, náthás, lázas gyerekkel, pedig normál esetben naponta tucatnyi ilyen esettel van dolgom. Megdöbbentő volt látni, hogy a koronavírus-járvány miatti távolságtartás olyan hatással járt, hogy eltűntek a banális, vagyis a normál vírusfertőzések” – mondta Póta György orvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének korábbi elnöke. Hozzátette, hogy “olyan mérhetetlen számban jelentek meg a köhögős, náthás vírusfertőzések, amilyet korábban nem tapasztaltam.” Most hiányzik a gyerekekből az a természetes védettség, amely korábban azt eredményezte, hogy csak minden harmadik vagy negyedik fertőzést kapjanak el.

Míg korábban egy bölcsődei vagy óvodai beszoktatás úgy nézett ki, hogy egy hétig járt a gyerek, majd egy hetet otthon volt betegség miatt, most eltolódtak az arányok: három-négy nap közösség után kéthéti beteg a gyerek.

“Az otthoni izoláció, a közösségi távolságtartás és a maszkhasználat miatt az elmúlt másfél-két évben sokkal kevesebb fertőzésnek voltak kitéve a gyermekek, mint hasonló korú társaik a koronavírus-járványt megelőzően” – mondta a Szabad Európának Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

Minden ősszel elindul egy hurutos fertőzéses időszak, amikor a légúti vírusok és a baktériumok erőteljes antigéningert jelentenek. Ha a gyerekek közösségben vannak, ezek a vírusok elérik őket. Velkey György szerint most azonban nagyobb számban vannak olyanok, amelyekkel még nem találkoztak a gyerekek. Hozzájuk is sok gyerek érkezik, több a szokottnál. “A hörgőcskék gyulladását okozó RSV-vírusok nagyobb arányban érik el a csecsemőket, mint korábban. Emellett az influenzaszerű megbetegedések is gyakrabban jelentkeznek” – tette hozzá.

Forrás: napi.hu