Kisgyerek

Ez jön az lakástakarékpénztárak helyére

A lakástakarékok szerepe idővel csökkenni fog, ahogy a már meglévő szerződések kifutnak. Helyükre új termékek léphetnek be.
2018. Október 23.
Ez jön az lakástakarékpénztárak helyére

A kormány szinte egyik napról a másikra megszüntette a lakástakarékok állami támogatását. Az intézkedés visszamenőlegesen nem érvényes, tehát a már megkötött szerződésekre nem vonatkozik. A meglévő szerződések azonban idővel kifutnak, ezzel csökkenni fog a lakáskasszák szerepe. A kormányzati utalások szerint az állami lakástámogatási rendszer egészülhet majd ki lakásfelújítási elemmel is – írja a hvg.hu.

Az új termékek között megjelenhetnek a jövőben előtakarékoskodás után kamatkedvezménnyel kínált felújítási célú személyi kölcsön vagy jelzáloghitelek. Az ingatlan.com elemzése szerint ezekre nagy igény mutatkozik, a lakáspiacon és a lakáshitelpiacon továbbra is erős a kereslet.

A lakások iránti keresletet idén szeptemberben a magánszemélyek által hirdetett lakások iránt 5 százalékkal többen érdeklődtek mint egy évvel korábban. Az ingatlanközvetítők kínálatában szereplő lakások iránt pedig az idei hónapokban 5-19 százalékkal volt nagyobb az érdeklődés.

A lakások drágulása miatt egyre nagyobb szüksége van a vevőnek külső forrás bevonására is az ingatlanvásárláshoz, ami miatt tovább nőhet a lakáshitelek szerepe az ingatlanpiacon. A BankRáció.hu oldalán az év első kilenc hónapjában idén 105 százalékkal több kalkulációt indítottak lakáshitelekre tavalyhoz képest.

Az összes hitelkalkuláción belül pedig közel 50 százalékos volt a lakáshitelek aránya. Trencsán Erika, a BankRáció.hu hitelszakértője a hvg.hu-nak elmondta, egyre nagyobb az érdeklődés a kiszámítható, több évre fix törlesztést garantáló lakáshitelek iránt, és növekszik a fogyasztóbarát lakáshitelek iránti igény is.

A KSH adatai szerint az első félévben több mint 53 ezer lakáshitelt kötöttek meg, ami 18 százalékos növekedésnek felel meg. A lakáshitelek teljes összege 39 százalékkal 400 milliárd forint fölé nőtt.

“2014-ben, amikor a lakáspiac emelkedőre került, az év egészében kötöttek annyi lakáshitel-szerződést a bankok, mint az idei első félévben” – mondta a lapnak Trencsán Erika.

Az elemzés szerint a kereslet a lakáspiacon továbbra is jelentős, a háztartások nettó reálbérének növekedése és az alacsony kamatok a lakáshitelezésnek és a személyi kölcsönöknek is további lökést adhat. A bankok új termékekkel jelentkezhetnek.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: HVG.hu