Kisgyerek

Cumifát avattak!

A Fogászati Világnap alkalmából Cumi-fát avattak a Wekerlei Kultúrház kertjében, november 29-én.
2012. December 03.

Az egészséges fogak megőrzésének első lépése a cumi elhagyása

Kispest Önkormányzata és a Helen Doron Europark Gyerekangol nyelviskola közös szervezésében a Fogászati Világnap alkalmából Cumi-fát avattak a Wekerlei Kultúrház kertjében, november 29-én. Az egyedülálló kezdeményezésnek a fő célja, hogy „Cumi-fa” Magyarországon is meghonosodjon, a gyerekek a cumijuk „adományozásával” maguk is tegyenek az egészséges foguk megőrzésért.

„A Cumifa ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor nyáron, egy kedves barátnőm éppen arról panaszkodott, nem tudja semmivel leszoktatni 4 éves kislányát a cumiról. Ekkor eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor Dániában jártam, egy ilyen fára lettem figyelmes, Koppenhága belvárosában, egy parkban. A fa tele volt aggatva több ezer cumival, és búcsúlevelekkel…..Ha ott van erre igény, talán Magyarországon is találunk támogatókat a megvalósításhoz.”- avatott be a részletekbe Mányi Móni, a rendezvény megálmodója, a Nyelviskola munkatársa.

Dr. Matos Orsolya fogszakorvos a helyszínen lévő gyerekeknek és szüleinek elmondta, nem feltétlenül hátrány, ha egy csecsemőt cumira szoktatnak a szüleik: „Az újszülöttek szopási ösztöne az első 3 hónapban a legerősebb, azonban vannak csecsemők, akiknél ez az ösztön ennél erősebb, emiatt akár már a kórházban próbálják kis kezüket a szájukba venni. Ha ezt észleljük, adhatunk cumit a babának, különben meg fogja tanulni az ujját szopni. A cumizásnak több előnye is van az ujjszopással szemben: nem mindig van kéznél, csak akkor veszi a szájába, ha odaadjuk neki, sterilizálva kapja, kevesebb eséllyel kap fertőzést, mint a kezéről, formailag kedvezőbb, mint az egyre nagyobb ujja.”

Amennyiben az ujjszopás, vagy a cumizás hosszú ideig fennáll, rossz esetben a maradó fog előtöréséig, biztosan kialakul az állcsontok súlyos deformitása, a nyitott harapás annak esztétikai és funkcionális következményeivel. „Összefoglalva: az erős szopási ösztönnel rendelkező babáknak nyugodt szívvel adhat az anyuka fogorvosi szempontból megfelelő formájú cumit, csak időben 2-3 éves kor körül váljanak meg tőle közös erővel.” – tette hozzá végül Dr. Matos Orsolya.

Gajda Péter, Kispest Önkormányzatának polgármestere a helyszínen elmondta: „ Amikor nyáron megkeresett Móni az ötlettel, egy percig nem gondolkodtam rajta, nagyszerű lehetőséget láttam a Cumifa meghonosításában, hiszem kétgyermekes szülőként átéreztem az ügy fontosságát…..a Wekerlei Kultúrház kertje pedig a legjobb hely ennek a küldetésnek, a fa télen-nyáron rendelkezésre minden kispesti és nem kispesti kisgyermeknek.”Dr. Tarnai Richárd, kormánybiztos, aki a területi közigazgatásért és választásokért felel. szintén jelen volt, mint képviselő, kormánybiztos, és apuka. „ Öt gyermekemen keresztül láttam mennyire nehéz dolog egy kisgyermeknek megválni a már megszokott és szeretett kedvencétől. Ha belegondolunk, hogy felnőttként mennyi rossz szokást felszedünk, bagatellnek tűnik ez a kisgyermekes szokás, és igazán dicséretes hogy ezzel a módszerrel le tudnak szokni. Bár személyes érintettségem okán többféle módszert ismerek, a Cumifa számomra eddig ismeretlen volt, kívánom, hogy hatékony megoldás legyen minden kisgyermeknek és szüleiknek.” – mondta biztatóan a kormánybiztos, aki szintén megköszönte, hogy Kispest avathatta az első Cumifát.