Kisgyerek

Bárányhimlő elleni oltás: a tisztifőorvos szerint nincs hiány

A bárányhimlő elleni kötelező védőoltás rendelkezésre áll, az oltási program szeptemberben elindult - közölte az országos tisztifőorvos.
2019. Szeptember 25.
Bárányhimlő elleni oltás: a tisztifőorvos szerint nincs hiány (fotó: iStock)

Müller Cecília elmondta, azok a gyerekek kapják meg most szeptemberben az első oltást, akik 2018 augusztusában születtek, az ismétlő oltást pedig 16 hónapos korban adják. Most körülbelül nyolcezer gyerek kapja meg a vakcinát – tette hozzá.

Közölte, a kötelező védőoltás rendelkezésre áll, az oltóanyag már augusztusban az orvosoknál volt.

Müller Cecília elmondta, évente 28 ezer és 52 ezer között van a bárányhimlős megbetegedések száma, tehát indokolt volt a kötelező oltási rendbe emelni a betegség elleni vakcinát. Ezzel tizenkettőre emelkedett az életkorhoz köthető kötelező védőoltások száma.

A tisztifőorvos – mérföldkőnek nevezve a bárányhimlőoltás kötelezővé tételét – kiemelte, annak bevezetése tovább javítja a magyarországi járványügyi helyzetet, ami eddig is kiváló volt Európában.

Jelezte, a bárányhimlő az összes – kötelezően jelentett – fertőzéses megbetegedések feléért felelős, ezért is volt indokolt az oltás bevezetése. Annak beadása után a gyerekek életük során védettek lesznek, nem fogják a vírust hordozni, amely egyes esetekben felnőttkorban is okozhat problémát: egy legyengült immunrendszer esetén övsömör formájában jelentkezhet.

A bárányhimlő elleni oltás hiányáról szóló sajtóinformációkra reagálva Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos elmondta, Magyarországon e betegség megelőzését szolgáló vakcinából két típusú oltás van forgalomban, hiány nem a kötelező védőoltásból van.

Müller Cecília hozzátette, a szakmai szabályok szerint egy védőoltási sorozatot azzal a készítménnyel kell befejezni, amelyikkel elkezdték. Ugyanakkor véleménye szerint nincs ok az aggodalomra, hiszen ha a gyerek az első oltást megkapta, akkor már élvez egyfajta védettséget, így az emlékeztető oltás időben kicsit kitolható.

Surján Orsolya beszélt a betegbiztonság fontosságáról is, ezzel kapcsolatban elmondta, az elmúlt időszakban több jogszabályváltozás is életbe lépett ezen a területen. Az egyik ilyen az infekciókontroll-rendelet, amely az eddigieknél több segítséget nyújt az egészségügyi szolgáltatóknak belső szabályzatuk kialakításához.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI