Kisgyerek

Apa is vehet ki pótszabadságot a gyerek után!

Az apa szerepe, jelentősége legalább olyan nagy a gyermeknevelésben, mint az anyáé. Az apák jelenlétét erősítendő az apák számára is elérhető már valamennyi családtámogatás.
2015. Június 03.

A családtámogatások mindegyike elérhető a férfiak számára is, a kormány célja ezzel az, hogy az apák is minél inkább jelen tudjanak lenni a család életében, részt tudjanak vállalni a gyermekek nevelésében – erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdai budapesti rendezvényén.

Novák Katalin a VII. kerületi HellóAnyu! családbarát közösségi kávézóban azt mondta, a munka és a családi élet összeegyeztetése legalább akkora kihívás a dolgozó apák, mint az anyák számára, ezért szeretnék elismerni, támogatni és megerősíteni őket a minél aktívabb apai szerepükben.

Az apák fokozottabb családi szerepvállalását segítő kormányzati intézkedések között említette a gyerekek után járó pótszabadság idejének kétszeresére emelését.

Elmondta, korábban egy gyerek után 2, két gyerek után 4, három vagy több gyerek után 7 nap pótszabadság járt az egyik szülőnek, ezt úgy duplázták meg, hogy lehetővé tették, mindkét szülő igénybe vegye, akár egyszerre is. Az államtitkár úgy fogalmazott, egy gyermek megszületéséhez és felneveléséhez “két igenre” van szükség, az apáéra és az anyáéra is.

Azt hangoztatta, Magyarország családbarát ország, a kormányzat fontosnak tartja ennek a szemléletnek, a gyerekvállalás ösztönzésének a megerősítését, és ebben fontos partnereinek tartja a civil szervezeteket, köztük a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat.

Az államtitkár bemutatta a mozgalom Apafüzet II., Micsoda változás! című legújabb kiadványát, amelynek megjelentetését az Emmi is támogatta.

A kiadvány ismertetője szerint a – védőnők által terjesztett – füzet célja segítséget adni az apák számára, hogy a gyerek érkezésével együtt járó “izgalmas és kritikus” időszakban helyt tudjanak állni. A füzettel a házasságok, kapcsolatok megóvása, a válások megelőzése is fontos cél – írták.

A kiadvány írói – Andrek Andrea és Léder László pszichológus – a sajtótájékoztatón arról beszéltek, abban kívántak segítséget nyújtani a családoknak, hogy felismerjék az apák jelenlétének értékét a gyermek fejlődése és a család egészséges működése szempontjából, különösen az első, kulcsfontosságúnak számító évben.

A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy az apára a gyermeknek ugyanakkora szüksége van, mint az anyára, ezért cél, hogy az apa közvetlen kapcsolatot alakítson ki a gyerekkel, ne csak az anyán keresztül.

Azt is mondták, a kisgyermekek, akiknek jó a kapcsolatuk az apával, már a harmadik hónaptól jobban tudnak kommunikálni és jobb lesz a mozgásfejlődésük is.

A füzetet kiadó mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre azzal a céllal, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a családalapító fiatalok terveznek. Ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a döntéshozók elé, ezek közül többet be is építettek a kormányzati családpolitikába.

Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

A mozgalom kezdeményezésére 2013-ban az Országgyűlés valamennyi frakcióvezetője közös, ötpárti nyilatkozatot adott ki, amelyben a politikusok vállalták, hogy támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezheti.

A nyilatkozatot idén májusban mind az öt, frakcióval rendelkező parlamenti párt képviselője megerősítette az Akadémián tartott nemzetközi családnap alkalmából.

Forrás: MTI