Kisgyerek

A totyogókor legfontosabb mérföldkövei

Mikor babából kisgyerek válik, még jobban kinyílik a világ: járni kezd, jönnek az első szavak, a kíváncsiság egyre hajtja a kis fáradhatatlant. Milyen fejlődési stádiumokon megy keresztül 1 és 3 éves kora között egy gyerek?
2021. Június 28.
A totyogókor legfontosabb mérföldkövei (fotó: Getty Images)

Mérföldkövek 1 éves kortól 1,5 éves korig

Járás a babánál

A legnagyobb horderejű változás a kicsi és a szülők életében is, amikor a helyváltoztatásban a mászást felváltja a járás. Ezt megelőzi az ülés, állás mint fejlődési mérföldkő. Az első önálló lépésekre leghamarabb 9-12 hónapos kor között számíthatsz. Kis távokra vállalkoznak eleinte – két közeli tárgy között tipegnek, botladoznak, majd a gyakorlattal megjön a bátorság is a jelentősebb távokhoz.A gyerekek más-más ütemben fejlődnek, így ne ijedj meg, ha a szomszéd gyerek már 9 hónaposan jár, míg a tiéd 15 hónaposan kezd csak lépkedni. Teljesen egészséges ez az időpont is, aggodalomra semmi ok! A járás kapcsán vörös zászlónak az minősül, ha 12 hósan még nem tud kapaszkodva állni, illetve ha 18 hónapos korig nem jönnek az első önálló léptek.Fontos, hogy ne vezesd a kezénél fogva – azaz ne segítsd lépegetés közben! A hamis biztonságérzeten túl a “járatás” hátráltatja a gyerek egyensúlyérzékének, koordinációjának megfelelő fejlődését. Saját tapasztalat, önálló gyakorlás szükséges! Ha percenként fenékre huppan, az is rendben van.

Ügyesednek a kezek

Mire egy gyerek betölti első életévét, egész biztosan elsajátította a csippentő fogást, azaz a mutatóujjával és hüvelykujjával képes felcsippenteni, megfogni egy tárgyat. Ez a fejlődési mérföldkő segíti a kisgyereket, hogy a szilárd falatokat ügyesen a szájába juttassa, és majd később a zsírkrétával, ceruzával megtanuljon “szakszerűen” bánni.Az ujjak ügyesedése miatt már előkerülhetnek a formabedobók és a gyűrűpiramisok, építőkockák, pohártornyok is. A tárgyak egymásra helyezése egyre jobban megy a kicsinek, az 1-1,5 éves kisgyerek már képes a körformát a megfelelő helyre illeszteni.A kanállal is egyre ügyesebben bánik. A babakanalak nyelei jellemzően bumszlibbak, hogy könnyebben rá tudjon markolni a kicsi, és sok kanál egy kanyarral a végén igyekszik megkönnyíteni az étel “belapátolását”. Létezik úgynevezett előkanál is, aminél még nem kell figyelni a jó tartásra, a csukló megfelelő beforgatására, és az étel is kisebb valószínűséggel esik le róla.

Jönnek az első szavak

Az 1 éves kor általában magával hozza az első szavakat is. Ám ne lepődj meg, ha a járás némileg visszaveti a beszédfejlődésben a kicsit. Eleinte még sok a halandzsa, a felcserélt szótag. Ebben az időszakban a gesztusoknak, gesztikulálásnak, mutogatásnak nagy szerep jut. Ha úgy kér valamit, hogy rámutat valamire, akkor kérdezz vissza: “Vizet kérsz? Rendben, adok.” Próbáld mindig visszaigazolni, hangosan értelmezni a jeleket, beszédpróbálkozásokat, amiket küld feléd.

Egyre több szót ért, s a közvetlen környezetében található tárgyak ihletik az első 5-10 szót.

Érzelmek viharában

1-2 éves korban sem hagy alább a szeparációs szorongás – fokozott érzelmekkel reagálhat rá, ha elmész, ott hagyod valahol. (A közelséged az igazán megnyugtató a számára.)A dackorszak is ebben az időszakban köszönt be. A 14-15 hós kisgyereket a vágyai, kíváncsisága hajtja, ugyanakkor lépten-nyomon szembesül a határaival. Még képtelen irányítani az érzelmeit, nincs tisztában a jó és rossz közötti különbséggel sem, ráadásul még kívánságait sem tudja hűen szavakba önteni. Nem csoda hát, hogy heves érzelmi viharoknak lehetnek a szülők a szemtanúi.

18. hónapos kisgyerek

Mozgásfejlődési változások

A járás egyre jobban megy a totyogónak, ha már elmúlt 1,5 éves, észreveheted: egyre ritkábban esik el. Testét egyre jobban koordinálja: székre, fotelbe mászik, képes levenni a zokniját; eldobja, gurítja, próbálja rúgni a labdát. Semmi sincs a szekrényekben, fiókokban, dobozokban biztonságban – nagy sláger ekkor rámolás, pakolászás.Kezecskéi is sokat ügyesednek – az építőjátékokkal egyre profibban bánik. Néhány – 3-4 – kockából már képes kisebb tornyot alkotni. Ha előkerül a zsírkréta, aszfaltkréta vagy a vastagabb filctoll/ceruza, már képes firkálni a kezére szabott eszközökkel.

A beszéd is sokat fejlődik

A szókincse is szépen gyarapszik másfél éves korra – jellemzően 15-40 szót használ egy ennyi idős gyerek, és természetesen egyre többet ismer. Ha kéred, képes rámutatni a családtagokra, egyes tárgyakra, és meg tudja mutatni a testrészeit. (Ennek tanításában jó szolgálatot tehetnek a testrészt tanító mondókák, dalocskák – meglátod, sokkal könnyebben megragadnak majd nála a szavak és jelentésük.)

A kétéves kisgyerek

Futástól a futóbicikliig

A második életév környékén nagymotoros mozgásban is látványos fejlődés tapasztalható: a futás egyre jobban megy, és a lépcsőn már ügyesen közlekedik fel és le, bár még mellélépéssel teszi mindezt, azaz az egyikkel lép, majd mellézár a másikkal. Nyugodtan beszerezhetsz neki egy futóbiciklit vagy a triciklit – képes magát lábbal hajtani, és tekerni is.A finommotorikában is van előrelépés: ha mesét olvastok, megfigyelheted, hogy a lapozással maga is boldogul, ezáltal is fontos lépést tesz az önállósodás útján. Az építőjátékokkal is jobban bánik – már 5 kockából is képes tornyot építeni.

Mondatokkal kommunikál

A leglátványosabb változás a beszédfejlődésben érhető tetten: igaz, nagyjából 50 szót használ, de már 2-3 szavas mondatokat mond, és egyre érthetőbb a beszéde, egyre kevesebb a megfejtésre váró halandzsa. A toldalékolás szép lassan jön be a kommunikációba, eleinte még távirati stílusban kommunikál a gyerek, persze így is érthető a mondanivalója.A színek megnevezésével is jól halad, és körülbelül 3-ig el tud számolni. Szintén emlékezetes fordulópont, amikor az értelmi fejlődéssel, növekvő kíváncsisággal párhuzamosan beköszönt a “Miért korszak”. Mindig szánj időt a válaszra, úgy magyarázz, hogy azt ő is megértse!

Pá-pá pelus!

A dackorszak még ekkor javában tart: az ellenkezés és akaratosság mindennapos. Sose feledd: ez együtt jár a fejlődéssel, a lehetőségekhez mérten próbálj türelmesen hozzáállni!Fontos mérföldkő a szobatisztaságra való átállás elkezdése is ebben az időszakban – előbb nappal, majd végül éjjel is elhagyja a kicsi a pelust. Nagyon változó, melyik gyerek, mikor válik éretté erre. Siettetni nem szabad a folyamatot, mert komoly problémákat okozhat a későbbiekben, ha erőltetjük.

A hároméves kisgyerek

A profi lépcsőző

Eljön az a pillanat, amikor már a lépcsőzés a felnőttek profizmusával, váltott lábbal történik, továbbá rendkívül jól megy az ugrálás, képes tekerni a biciklit is (a futóbiciklivel száguld), a kétkerekű rollerrel is tud egyensúlyozni.A finommotorikája is látványos fejlődésen ment át: ügyesen fűzi össze a gyöngyöket nyaklánccá, és a korának megfelelő méretű ollóval is remekül elboldogul. A rajzain fej-láb emberkék köszönnek vissza, a színezésben is ügyes.

Feketeöves beszédben és egyre együttérzőbb

Nagyjából 250 szót használ egy hároméves gyermek, el tudja már mondani a nevét, képes megmondani, hogy fiú vagy lány, a hangokat ügyesen azonosítja, megnevezi. Javarészt még főnevek alkotják a szókincsét, de fokozatosan bejönnek az igék is. Egyre több mondókát, dalt tud felidézni. Társas kapcsolataiban egyre önzetlenebbül viselkedik, empatikusabb, észrevehetően igényli a gyerekek társaságát.Forrás:

babaszoba.hu

regi.tankonyvtar.hu