Kisgyerek

A szülői lét nem csak a gyerekről szól

A szülőség nemcsak a gyereknevelésről szól, hanem arról az önismereti útról is, amit az anyák és az apák bejárnak általa. Kézikönyv pedig nincs hozzá, csak magadból meríthetsz.
2019. November 30.
Szülőnek lenni önismereti utazás is Forrás: iStock

Sok párnak vannak elképzelései arról, hogy milyen lesz majd a gyermekük. Például egy szőke, kék szemű kisfiú, aki sportos, magabiztos, társaságkedvelő, aki jól eszik és jól alszik, és minden utasításunkat követi. Aztán megszületik a szőke, kékszemű kisfiú, de nem sokkal később azzal szembesülünk, hogy a többi elvárásunk nem jött be.

A gyerekek nem azért születnek, hogy a szülők egójának kiterjesztésévé váljanak. Nem azért jönnek, hogy beleilleszkedjenek a mi elvárásainkba és az arról szóló elképzeléseinkbe, hogy milyennek kellene lenniük, és milyenné kellene majd válniuk. A gyerekek tiszta lappal születnek, így bármire képesek. A szülők kritikái és elvárásai – melyek sokszor generációkon át öröklődnek – azonban rögtön rájuk rakódnak. Csak egy a baj: nem biztos, hogy a gyerekek összhangban vannak ezzel a követelményrendszerrel

Talán mi magunkat is szüleink ítéletei, kritikái, feltételei formáltak, amelyek aztán a sajátunkká váltak. Az persze a világ legtermészetesebb dolga, hogy a szülő által (is) formálódnak a gyerekek, de mindezt valahogy úgy kellene levezényelni, mint egy táncot. Amikor két ember táncol, az egyik előre lép, a másik pedig visszalépéssel reagál, majd az egyik oldalra mozdul, a másik pedig követi őt. Egymásra hangolódnak, figyelik egymást, alkalmazkodnak egymáshoz.

A gyermekekkel is valahogy így kell összhangba kerülni szülőként, ami rendkívüli tudatosságot és figyelmet igényel. Az ideális kapcsolat kiegyensúlyozott, nem egyoldalú, és nem a szülői elvárások határozzák meg.

Gyakran előfordul például magas beosztású, jól teljesítő szülők esetében, hogy nem tudják elfogadni, ha gyermekük átlagos teljesítményt nyújt. Ekkor szavak nélkül is hajlamos a szülő azt sugallni a gyereke felé, hogy “nem vagy méltó a szeretetemre, nem tudlak téged elfogadni.”

Ebben az esetben érdemes a szülőnek a saját elvárásai kapcsán elgondolkodni, hogy miért alakultak ki benne ezek, egyáltalán mi minden rakódott rá arra a szűrőre, amin keresztül magát és a gyermekét látja. Azokat a generációkon átívelő elvárásokat és ránk rakódott kényszerűségeket, amelyek nem szolgálnak minket vagy gyermekeinket, el kell engedni

(Cikk forrása: psychologytoday.com)