Kisgyerek

A kézügyesség fejlődése 2 éves korban

Két évesen a gyerekek többsége kisebb tárgyakat is könnyedén a kezébe vesz, tüzetesen megvizsgál, könyvet lapozgat, leveszi a cipőjét és kicipzározza a kabátját.
2017. Augusztus 14.

A kézügyesség fejlődése 2 éves korban

24 hónaposan a gyerekek olyan ügyesen képesek koordinálni a csukló, az ujjak és a tenyér mozgását, hogy gond nélkül kinyitják az ajtót, letekerik az üveg kupakját, egy kézzel fogják a poharat ivás közben, és kicsomagolják az eléjük tett cukorkát – írja a healthychildren.org.

A 2. életév legnagyobb teljesítménye a “rajzolás” megtanulása a gyerekeknél. Adjunk a kezébe egy ceruzát, tegyünk elé egy papírt, és figyeljük, mi történik: a kicsi valószínűleg a hüvelykujját a ceruza egyik oldalához teszi, a többi ujját pedig a másik oldalra, majd kissé esetlenül a mutató- vagy középső ujját a ceruza hegye felé nyújtja. Ez a tartás azonban pont elég lesz ahhoz, hogy az első körökből és vonalakból álló művészi “mesterművek” megszülethessenek.

Szerencsére a gyerekek ebben az életkorban már sokkal koncentráltabban képesek egy dologra fókuszálni, mint 18 hónaposan, amikor még annyi minden érdekelte őket, hogy gyakran elaprózódott a figyelmük. Ennek, illetve a lapozás tökéletesítésének köszönhetően, sokkal aktívabb résztvevője lesz a közös olvasásoknak is.

Olyan tevékenységek is felkeltik az érdeklődését, mint a rajzolás, építőkockázás, legózás vagy a gyurmázás. Adjunk neki egy doboz ceruzát vagy zsírkrétát (bátrabb anyukák vízfestékkel is próbálkozhatnak) – meg fogunk lepődni, mennyi kreativitás van egy ilyen kicsi gyerekben.

Kapcsolódó cikkeink:

A kézügyesség fejlődése az 1 éves babánál

A kétéves kedvenc játékai

Kézügyességfejlesztés, természetesen