Kisgyerek

A hosszútávú szoptatás előnyei

Vannak olyanok, akik szerint évekig szoptatni egy gyereket furcsa, felesleges, sőt egyenesen beteges. Mit nevezünk egyáltalán hosszantartó szoptatásnak? Van valamilyen felső korhatára a szoptatásnak?
2017. Április 14.

A hosszútávú szoptatás előnyei

Szoptatni a gyermeked 3, 4 vagy 5 éves koráig – talán gyakoribb, mint gondolnánk?! – teszi fel a kérdést a La Leche Liga cikkében. A cikk idéz néhány példát arra vonatkozóan, hogyan is működik a valóságban, ha valaki évekig szoptatja a gyermekét.

“Szóval az én lányaim 3-3 évig szopiztak, és mondhatom nem bántam meg. Ha lenne még egyszer gyermekem ugyanígy csinálnám. Nagylányom éjjel-nappal rajtam lógott, azokat a szemeket nem feledem. Pajkos mosoly volt az arcán, szopizás közben simogatta a karom. Mikor nagyobb lett már mondta, hogy kéri. Játszótéren el kellett bújni cicizni. Pár perc szopizás utána futás vissza játszani. Ha mondtam neki, hogy nagylány már ehhez, a válasza: “csak egy icipicit” volt. Persze ehhez kellett egy megértő szerető férj, akinek természetes volt ez a dolog. Nem erőltettük a leszokást, pedig hidd el a fél világgal összevesztünk (köztünk a gyerekorvosunkkal) emiatt. – Anikó

„Mostanában egy társaságban anyák arról beszéltek, hogy egy 5 éves gyerek szopása már az anyáról szól… Ezt csak az tudhatja, aki benne van. Ha te őszintén azt tudod mondani, hogy a lelked mélyén érzed, hogy kellesz neki, nyugodtan meg is mondhatod. Nem kell azt mondani, hogy te ezt csinálod, csak pl. annyit, hogy jobb efölött nem ítélkezni, az az anya biztosan tudja, mit akar a gyermeke, ő a legkompetensebb ennek megítélésében.”

Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetségét idézi a La Leche Liga:„A gyermekorvosoknak és szülőknek tudatában kéne lenniük, hogy a kizárólagos szoptatás biztosítja kb. 6 hónapos korig a gyermekek optimális növekedését és fejlődését és folyamatos védelmet nyújt a hányásos és légzőszervi fertőzések ellen. A szoptatás folytatódjon legalább a gyermek első életévéig vagy ezen túl, mindaddig, amíg ez a gyermek és az édesanya számára is kívánatos. Nincs felső határa a szoptatás időtartamának, és semmiféle bizonyíték nincsen arra nézve, hogy a 3 éves korig vagy az azon túl tartó szoptatás bármilyen pszichés vagy fejlődési sérülést okozna.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint „a csecsemőknek kizárólagos szoptatásra van szükségük életük első 6 hónapjában ahhoz, hogy az optimális növekedést, fejlődést és egészséget elérjék. Ezután, ahhoz, hogy táplálkozási szükségleteik ki legyenek elégítve, a csecsemőknek megfelelő és biztonságos kiegészítő táplálékot kell kapniuk, miközben a szoptatás folytatódjon két éves korukig vagy azon is túl.”

A Háziorvosok Amerikai Szövetsége a szoptatás folytatását ajánlja az első életévben és hozzáteszi, hogy „az egy éven túli szoptatásnak figyelemreméltó haszna van az anya és a baba számára is, és emiatt mindaddig folytatódjon, amíg az mindkettejüknek kívánatos.” Azt is megjegyzik, hogy „amennyiben a gyermek két évnél fiatalabb az elválasztáskor, akkor fokozottabb kockázatnak van kitéve a különböző megbetegedések szempontjából.”

Dr. Dettwyler antropológus a szoptatásról írt könyvében (Szoptatás: Biokultúrális Áttekintés) pedig azt írja, hogy összehasonlítva a főemlősöket, köztük az embert is, valamikor a gyerek 2,5 és 7 éves kora között van a természetes elválasztódás ideje. E szerint az, ha gyerek négy vagy akár öt évesen még szopizik, teljesen normálisnak és természetesnek tekinthető.

Azok, akik vállalják, hogy addig szoptatják a gyermeküket, ameddig az a gyereknek és az anyának is jó, és ha történetesen években mérhető, akkor előbb-utóbb egészen biztos, hogy kritikával találják szembe magukat.Ha kritika ér, gondolj arra, hogy az emberek talán egyszerűen nincsenek tisztában a hosszútávú szoptatás előnyeivel, vagy éppen az általuk annak idején választott nevelési irány miatt bűntudatot éreznek. A következő lehetséges reagálási módokat érdemes megfontolni a La Leche Liga szerint:

– Figyelmen kívül hagyni: egyszerűen tovább menni vagy áttérni valami más tárgyra

– Információval ellátni: könyveket, cikkeket ajánlani, egészségügyi szakértők gondolatit megosztani a hosszútávú szoptatásról

– A humort használni: viccet csinálni a helyzetből vagy magunkból, nem a másik emberből

– Elfogadás: elfogadni és megérteni a másik álláspontját és további kérdéseket feltenni neki anélkül, hogy ellentmondanánk vagy egyetértenénk

– Együttérzés: kimutatni, hogy megértjük a másik ember érzéseit és gondolatait.

Dr. William Sears is ajánl néhány ötletet az ilyen irányú kritika kezelésére. Azt javasolja, hogy legyünk tudatában a következőknek:

– A tudomány a te oldaladon áll.

– A világ véleménye a te oldaladon van.

– Jót tesz az egészségednek.

– Jó hatással van a kisgyermeked viselkedésére.

– Fogd az orvosodra.

– Hagyd, hogy a gyermeked hallgattassa el a kritikát.

Kapcsolódó cikkeink:

Meddig szopjon a baba?

A szoptatás 13+1 előnye

Forrás: La Leche Liga/babaszoba.hu