Kisgyerek

A gyermekkori szeretethiány az agy méretére is kihat

Egy brit kutatás vizsgálata szerint azok a gyerekek, aki első éveiket nehéz körülmények között, árvaházakban töltötték, később hiába kerültek szerető családokhoz, a korai hiány maradandó károsodást okozott az agyszerkezetükben.
2020. Január 09.
A gyermekkori szeretethiány az agy méretére is kihat (fotó: iStock)

A brit kutatásban olyan fiatal felnőtteket vizsgáltak, akik a Ceaușescu-korszakban szörnyű körülmények között működő árvaházakba kerültek. Bár később a vizsgált árvákat brit családok örökbefogadták és szerető, gondoskodó családban nőttek fel, a kora gyerekkorban elszenvedett hiány és szeretetlenség maradandó károsodást okozott az agyszerkezetükben –  írja a qubit.hu.

Az ingerszegény környezetben, törődés nélkül eltöltött 3-41 hónapos időszak a gyerekek későbbi időszakában tanulási nehézségeket, ADHD-t, szorongást, depressziót okoztak. Az agyszerkezetükben okozott maradandó változás azt jelenti, hogy összehasonlítva olyan brit felnőttekkel, akik 6 hónapos koruk előtt kerültek örökbefogadó családokhoz, a romániai árvák agya átlagosan 8,6 százalékkal volt kisebb. A vizsgálatok arra is rámutattak, hogy minél hosszabb ideig voltak kitéve gyerekkorukban az rossz körülményeknek, annál kisebb volt az agyuk mérete.

Edmund Sounga-Barke pszicháter, a londoni King’s College munkatársa szerint a kísérlet egyik legmegdöbbentőbb felfedezése, hogy a gyermekkorban elszenvedett traumák az agyban maradandó elváltozásokat okoztak még úgy is, hogy később a gyerekek szerető családokhoz, megfelelő körülmények közé kerültek, de még így sem tudták felülírni a kisgyermekkorban elszenvedett traumákat.

Az agynak van egy olyan képessége, hogy a traumák által elszenvedett sérüléseket felülírja, újrastrukturálja magát. Ezt neuroplaszticitásnak nevezzük. A neuroplaszticitás során a sérült részek funkcióit átvehetik más agyterületek. A neuroplaszticitás kialakulásában döntő szerepe van a kisgyermekkori tapasztalatoknak, a kora gyermekkorban átélt ingereknek és környezeti hatásoknak. Az árvaházi ingerszegény környezet miatt ezekben a gyerekekben nem alakultak ki a megfelelő agyi áramkörök és úgy tűnik, hogy ez később sem volt már pótolható.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Qubit.hu