Kisgyerek

A Pfizer kérvényezte az amerikai hatóságnál az 5 év alattiak kétdózisú oltásának engedélyezését

A Pfizer február 1-jén kérvényezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságnál (FDA), hogy engedélyezze az 5 év alatti gyerekek számára készült vakcinájuk sürgősségi használatát.
2022. Február 07.
A Pfizer kérvényezte az amerikai hatóságnál az 5 év alattiak kétdózisú oltásának engedélyezését (Fotó: Getty Images)

A vállalat az oltóanyaguk kétdózisú kezelési rendjének jóváhagyását kérvényezte, miközben továbbra is vizsgálják a három dózisú oltás hatékonyságát a 6 hónapos és a 4 éves kor közötti gyerekeknél, írja a mother.ly portál.

A portál szerint a cég decemberben bejelentette, hogy a 2-4 éves korosztálynak szánt vakcinája nem vált ki elég erős immunválaszt ahhoz, hogy megfelelő védelem legyen a Covid ellen. Mivel a harmadik, alacsony dózisú oltás alkalmazását tanulmányozó klinikai vizsgálatok még folynak, az adatokat korábban valamikor márciusra becsülték, és a tényleges oltások elérhetőségét késő tavaszra tették.

Ahogy az infostart.hu írta egy cikkében, jelenleg az oltóanyag 3 mikrogrammos dózisát tesztelik a legkisebbek körében. A portál szerint az már korábban kiderült, hogy a Pfizer vakcinája a legkisebbek számára is ugyanolyan biztonságos, mint a nagyobbaknak és a felnőtteknek, és a 6 hónapos és 2 éves kor közötti gyermekek a 3 mikrogrammos dózisra megfelelő immunválaszt adtak. (Az 5-11 éveseket 10 mikrogrammos dózissal, a 12 éves és idősebb korosztályt 30 mikrogrammossal, a felnőtteket pedig 50 mikrogrammos adaggal oltják.) “A 2-5 évesek korosztályában azonban nem váltotta ki azt az immunválaszt a vakcina, mint amit a nagyobbnál tapasztaltak a klinikai kísérleteknél. A gyógyszergyártó januárban azt remélte, a második oltás után nyolc héttel beadott harmadik adag vakcina rendezi majd ezt a helyzetet” – írják.

Azonban tekintettel az omikron variáns gyors terjedésére, a szövetségi szabályozó hatóságok “szokatlan megközelítést alkalmaztak, és arra ösztönözték a Pfizert, hogy a kutatás befejezése előtt kérjen engedélyt, annak reményében, hogy több gyermeket védhessenek meg az omikron variánstól és az esetlegesen bekövetkező egyéb mutációktól” – írja a portál a The Times alapján.

A jelenlegi ütemterv szerint az első oltások március közepén lehetnek, mivel 4-6 hétig tarthat, amíg az FDA felülvizsgálja az adatokat, majd a különböző tanácsadó bizottságoknak össze kell ülniük, mielőtt a CDC meghozza a végső döntést – idézik Dr. Katelyn Jeletina-t, a Your Local Epidemiologist című hírleveléből.

Ha a Pfizer vakcináját engedélyezik ebben a korcsoportban, a 6 hónapos és a 4 éves kor közötti gyerekek 3 hét különbséggel két oltásra számíthatnak, két hónappal később pedig egy harmadik oltásra.

A három adagból álló kezelési rend az, amit az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) már teljesen “naprakésznek” tekint az idősebb gyerekek és a felnőttek számára. A Pfizer emlékeztető oltása jelenleg 12 éves kor felett elérhető.

Forrás: babaszoba.hu/infostart.hu