Kisgyerek

10 dolog, ami hiányozni fog a totyogós évekből

Számos dolog fog rettentően hiányozni ebből az időszakból.
2019. Augusztus 26.
10 dolog, ami hiányozni fog a totyogós évekből

Egy kisgyermek szülőjének lenni mind fizikailag, mind szellemileg nagyon fárasztó tud lenni, és néha úgy tűnik, hogy az 1-3 éves kor közötti időszak akár az örökkévalóságig is el fog tartani. De akár hiszed, akár nem, az évek egy szempillantás alatt elrepülnek, és számos dolog rettentően hiányozni fog ebből az időszakból. A következők például minden bizonnyal!

A pufók kezecskék

A gyerekek teste rengeteget változik a növekedéssel, és ebbe a pufók kis kezecskék is beletartoznak. A korábban még párnás kis kézfej, a helyes kis tenyér az apró ujjakkal – amik mindig elérik azokat a dolgokat, amiket nem kellene -, sokat változik, ha nagyobbak lesznek a kicsik. Az érthetetlen okból mindig ragacsos, de még így is mindig puszilgatni való kezecskék nagyon fognak hiányozni a későbbiekben!

A kiskori beszéd

A kisgyermekek hangja, és az első szavaik, mondataik mind-mind imádnivalók! Ahogy elhagyják a babanyelvet, és először kezdenek valódi jelentést társítani a szavakhoz – néha az általuk alkotottakhoz -, később visszatekintve, amikor már folyékonyan beszél a gyermeked, még szórakoztatóbb lesz, és egy kicsit ez is hiányozni fog.

Az ölelgetések

A kisgyerekek öleléseihez bizony semmi sem fogható! Amikor folyamatosan álomba kell ringatnod a kétévesedet, azt érezheted fárasztónak, de hidd el, egyszer annyira hiányzik majd, hogy bármit megadnál azért, hogy újra megtehesd, legalább csak egyszer.

A közös olvasás

Természetesen az esti mesének a későbbiekben sem kell eltűnnie, de a totyogós kori esti olvasáshoz már nem hasonlítható a későbbi. Ilyenkor a kicsi még szeretné helyetted tartani a könyvet, sokkal izgalmasabbak számára a képek, és azokhoz kapcsolódva az általad kitalált történetek, mint ami valójában le van írva a könyvben. Ilyenkor a mesélés még sokkal inkább beszélgetés, hiszen arról, hogy miért van a macin kék nadrág, órákat is el lehetne diskurálni egy kisgyerekkel!

Szundi idő

A napközbeni szundi időszaka később visszatekintve egy igazán békés, csendes időszak, amikor egy kicsit a szülői is meg tud nyugodni – ez hidd el, hogy azért legalább egy kicsit hiányzik majd neked is. Akárcsak a pici mosolya a még mindig álmos kis arcán, miután felébredt a délutáni alvásból.

Játszóterezés, parkozás

Az olvasáshoz hasonlóan ez szintén olyan program, ami a későbbiekben is megmarad, de egy picit veszít a varázsából. Hiszen amíg kicsik a gyerekek, a számukra minden újdonság, minden egy felfedezni váró csoda! Az a gyermeki, lelkes csillogás, ami a szemükben van, amikor egy új dolgot tanítasz nekik a közös sétáitokon, szintén nagyon hiányzik majd!

A többi anyuka

Igazán különlegesek azok a barátságok, amiket más anyukákkal alakítasz ki, amikor a gyerek még totyogós, hiszen számos olyan dolog van, amit ők sokkal jobban megértenek, mint mondjuk az anyukád vagy a férjed. Ugyan a barátságoknak nem kell megszakadnia később sem, ahogy nőnek a gyerekek, a családi ütemtervek miatt viszont sokkal kevesebb idő jut a találkozásokra.

A házi kedvencek

A kisgyerekek hihetetlen módon tudnak ragaszkodni egy-egy plüss állatkához – annyira, hogy azt veszed észre egy idő után, hogy legalább annyira fontosak a számodra is ezek a kis kedvencek, mint a gyermekednek, és hiányérzeted van, ha elfelejtetted bepakolni induláskor. Ha pedig egy időre véletlenül elkallódik a legfontosabb plüss állatka, te is ugyanúgy átérzed a veszteséget, ha hiszed, ha nem! Ahogy egyre nagyobb lesz a gyermeked, úgy egyre kevésbé lesz szüksége arra, hogy a kis pajtása mindenhol vele legyen – ami nagyon tud hiányozni szülőként.

A zenélős játékok

Bizony, azok a játékok, amik a totyogós években már az agyadra mennek, a későbbiekben nagyon is hiányozhatnak. Ha felcsendül egy ismerős dallamocska valahol, amikor már nagyobb a gyereked, az rengeteg szép emléket tud magával hozni!

Az egész kis világuk

A totyogós években az a legszebb, hogy a kicsinek az élete minden egyes területén szüksége van rád. Étel, kényelem, szórakozás – mindegyikhez szükség van az anyuka jelenlétére, hatalmas a felelősséged ilyenkor. Ahogy felnő a pici, rá fogsz jönni, milyen különleges volt a kapcsolatotok ezekben az időkben.

(Cikk forrása: mother.ly)

Kapcsolódó írásaink: