Gyerek

Új bőrt kapott egy pillangógyerek

A 7 éves fiú bőre a epidermolízis bullóza nevű betegség miatt olyan törékeny volt, mint a pillangó szárnyai. Bár sok ilyen beteg (tízből négy) a serdülőkort sem éri meg, a fiú új esélyt kapott az élettől egy génterápiás eljárásnak köszönhetően.
2017. November 10.

A Németországban élő fiú 2015-ben rettentően rossz állapotban került be a Bochumban található Ruhr Klinika gyermek osztályára, szinte az egész teste eleven seb volt – olvasható a BBC-n. Orvosai semmi jóval nem kecsegtették a szülőket. Ám egy biológusokból álló olasz csapat olyan génterápia lehetőségét ajánlotta fel nekik, ami bár kísérleti fázisban volt, megoldást jelenthetett a ritka betegségnek számító epidermolízis bullóza (epidermolysis bullosa) okozta problémákra.

A tudósok kerestek a fiún egy 4 cm-es ép bőrfelszínt, azt kivették a bőrből, DNS-ét javították, majd létrehoztak egy akkora bőrfelületet, aminek visszaültetésével a gyermek testének 80 százalékát sikerült lefedni.

A beültetés óta 21 hónap telt el, ez eredmények nagyon jók. A fiú azóta is jól van, nincs hólyagosodás. Úgy tűnik, a kezelés hosszú távon is hatásos – az őssejtek egy csoportja folyamatosan képes megújítani a genetikailag módosított bőrsejteket. Az apa elmondása szerint teljesen megváltozott a kisfiú élete – újra iskolába jár, focizik, végre játszhat a többi kisgyerekkel.

A BBC videója a kisfiúról:

További cikkek bőrbetegség témában:

  • Gyakran előforduló bőrbetegségek 0-3 éves gyerekeknél
  • A leggyakoribb bőrbetegségek