Gyerek

Több só, több friss tej

Módosítják az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetési rendeletét,a változtatási tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek.
2016. Október 10.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára felidézte, hogy tavaly szeptemberben vezették be a rendeletet, amellyel az volt a céljuk, hogy a közétkeztetésben naponta részt vevő több mint egymillió gyermek minél egészségesebben táplálkozzon. Száműzni akarták az egészségtelen alapanyagokat és a mesterséges édesítőket, a só és a cukor túlzott használatát, ugyanakkor azt szerették volna, ha az ételek továbbra is megfelelnek a magyar ízlésvilágnak – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ígéretüket betartva folyamatosan figyelték a visszajelzéseket a rendeletről, ennek lett az eredménye, hogy most bizonyos pontokon módosítják a jogszabályt.

Az érintettek gyakran kifogásolták, hogy túl kevés sót tesznek az ételekbe. Az idősebb korosztályok esetében eddig is csak lépcsőzetesen csökkentették a sótartalmat, most ezt a fokozatosságot a fiatalabbakra, így az egy-három és a négy-hat évesek csoportjára is kiterjesztették – mondta.

Az államtitkár kiemelte, hogy nem cél a só teljes elhagyása, az viszont igen, hogy az ízesítés mértéke az egészségügyi határérték alatt maradjon. A tervezett módosítás lényege, hogy a sócsökkentés kevésbé legyen drasztikus – jegyezte meg.

A változtatások másik fontos eleme, hogy több friss tejet akarnak adni a gyermekeknek. Hozzáfűzte: ezzel együtt az is cél, hogy a háromévesnél idősebbek magasabb zsírtartalmú, “természetesebb” tejet kapjanak. Novák Katalin cáfolta azt a sajtóban olvasható vélekedést, amely szerint a tejtermékekre vonatkozó előírások módosítása közvetlenül növeli az étkeztetés költségeit.

Az államtitkár a harmadik legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy még tovább szigorítanák, minden korosztály esetében tiltanák a mesterséges édesítőszerek használatát.

A tervezett módosításokat még az ősszel életbe léptetik – közölte Novák Katalin.

Forrás: MTI