Gyerek

Tilos a fociban a fejelés 12 év alatt

A focistáknál háromszoros az esélye annak, hogy súlyos agyi betegségek érik őket a fejelés miatt. Ezért az Angol, a Skót és az Északír Labdarúgó Szövetség megtiltotta a 12 év alatti futballisták fejelését.
2020. Február 27.
Betiltották a fejelést 12 év alattiaknak (fotó: Getty Images)

Egy 2019-es kutatás kimutatta, hogy a felnőtt, profi futballistáknál közel háromszoros az esélye annak, hogy idős korukban súlyos agyi betegségeik legyenek, mint azoknak, akik nem fociznak naponta. A a Glasgow-i Egyetem kutatása a foci és a különböző neurológiai betegségek kialakulásának kapcsolatát vizsgálta. A tanulmány 7667 korábbi játékos és 23 ezer átlagember egészségügyi állapotát vizsgálta meg és arra az eredményre jutott, hogy az Alzheimer-kór ötször, a motoneuron-betegség négyszer, a demencia három és félszer, míg a Parkinson-kór kétszer olyan gyakorisággal fordul elő labdarúgók esetében, mint egy átlagembernél. Ennek oka pedig a fejelés.

Ezért az Angol, a Skót és az Északír Labdarúgó Szövetség megtiltotta, hogy a 12 évesnél fiatalabb focisták az edzéseken fejeljenek. Az UEFA orvosi bizottsága is frissítette az útmutatóját, e szerint a 6-11 év közötti gyerekeknek nem szabad fejelni edzés során, míg a 12-16 év közöttieknek fokozatosan kell bevezetni és alkalmazni a fejelést, de korlátozni kell a gyakoriságot és a labda tömegét. A tilalmak az edzésekre korlátozódnak, a meccseken nincs semmiféle korlátozás – írja a rangado.24.hu.

“Ez a frissített iránymutatás a jelenleginek a továbbfejlesztése, segít az edzőknek és a tanároknak abban, hogy a fiataloknál csökkenteni lehessen az ismétlődő és felesleges fejjátékot” – mondta Mark Bullingham, az angol szövetség (FA) új vezérigazgatója.

Ian Maxwell, a skót szervezet vezetője szerint, noha hangsúlyozni kell, hogy nincs olyan kutatás, amely azt sugallná, hogy a fiatalabb korban elkezdett fejjáték kiemelt kockázattal jár az időskori betegségek kialakulásában, a skót futballnak mégiscsak feladata, hogy figyelje és óvja a fiatalokat, akikért felelősséget kell vállalnia.

Az Egyesült Államokban a most bevezetett tilalom már 2015 óta érvényben van.

A legfrissebb irányelvek a következők:

  • 6-11 év közötti játékosok nem fejelhetnek az edzéseken.
  • A fejelések és az erre vonatkozó képzések számát az életkor növekedésével kell emelni.
  • A 12 év alattiaknak havonta egy alkalom (legfeljebb öt fejeléssel), míg a 13 év alattiaknak heti egy edzés ajánlott.
  • Fontos tanács, hogy a labda ne legyen túl kemény, azaz a lehető legalacsonyabb nyomást kell használni.
  • A korcsoportok számára az edzésekre és a mérkőzésekre is meghatározza a pontos labdaméretet.

A BBC-nek nyilatkozott Carol Routledge, az Alzheimer’s Research kutatási igazgatója, aki elmondta, a gyermekek érdekében most bevezetett szabály egy fontos gyakorlati lépés, amely minimalizálja a lehetséges kockázatokat. Ugyanakkor további kutatást szorgalmazott a labdarúgás és a demencia összefüggéseinek feltárására.

Szelid Zsolt kardiológus, sportorvos, az UEFA és MLSZ Orvosi Bizottságok tagja Fejelés és agyrázkódás a labdarúgásban címmel írt tanulmányt. Ebben kiemeli, hogy a női labdarúgásban lényegesen gyakoribb az agyrázkódás, mint a férfiaknál. A tanulmány azt is hangsúlyozza, hogy a fej rendszeres, nagy sebességű, labdával vagy játékostárssal való kontaktusa hosszú távon is strukturális és funkcionális agyi károsodásokhoz vezethet.

Forrás: rangado.24.hu