Gyerek

Természetesen a családért!

Soha nem használtam még mosódiót - eddig. Hallani persze hallottam róla, de azt nem értettem miért lenne jobb, mint egy érzékeny bőrre kifejlesztett mosószer.
2019. Május 24.

Aztán egyre többet olvastam és hallottam a természetes összetevők előnyéről, és úgy döntöttem kipróbálom, hiszen mindig is fontosnak tartottam, hogy környezettudatosan éljek!

Van egy kislány, Emma. Nem, nem az én kislányom, de a története lehetne az én lányomé is. Emma bőre ugyanis nagyon érzékeny, éppen úgy, ahogy az én gyerekemé is. Bármit megtennék, hogy megóvjam a csodás bőrét, és Emma szülei is így gondolkodták. A gyermekorvosuk ajánlására kipróbálták a mosódiót, ezt az évszázadok óta használt természetes mosószert. Náluk bevált, hiszen kislányuk bőréről néhány hét alatt eltűntek a piros foltok. A szülők pedig úgy érezték, hogy minden kis “Emma? megérdemli, hogy megóvják a kis bőrét a vegyszerektől. Így született meg közel 3 év fejlesztés, és 4500 kg ruha próbamosásával a Herbow mosódiós labda és később a természetes növényi alapú mosószer termékcsalád.

Néhány hónapja egy barátnőmnél láttam meg a Herbow mosódiós labdát. Éppen pakolta be a mosógépbe a ruhákat, amikor odaértem. Aztán betette a mosódiós labdát. Nagyon megtetszett. Eddig úgy képzeltem be kell szórni valami diókat a mosógépbe, aztán azok majd valahogy összeütődnek, és mosnak, de fogalmam nem volt róla, hogyan is működik.

A barátnőm pedig felvilágosított. Először is elmesélte, hogy a mosódió egy szubtrópusi fa (Sapindus Mukorossi) termése, amit Délkelet-Ázsiában évszázadok óta használnak mosáshoz és tisztításhoz. Azt is, hogy a héj egy természetes felületaktív anyagot (Saponint) tartalmaz. Növényi szappanként vízben oldva megköti a szennyeződéseket, zsírokat. Á, szóval így mos!

Aztán elmesélte Emma történetét, hogy neki köszönhető az, hogy ez a termékcsalád többet is tud, mint a sima mosódió. A mosólabdában ugyanis szivacskockák is vannak, amelyek fokozzák a szaponin habzását, miközben a benne lévő mosódiók egy természetes mikroorganizmus-kultúrával vannak kezelve, amely kamilla illatot is tartalmaz, így megszűnik a diók sajátos savanykás illata. És nagyon praktikus, csak bele kell dobni a mosógép dobjába, mint egy mosókapszulát, imádom! Egy labdával pedig ötször moshatok, ráadásul a mosásra már nem alkalmas terméket komposztálhatom. Annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy átlagosan szennyezett, színes ruhákhoz ajánlják és fehéríteni nem tud. Ilyen esetekben fehérítő és foltkezelő használatára van szükség, amely szintén szerepel a kínálatban.

Kíváncsi lettem mit tud még a mosódiós labda?

  • Gyengéd a bőrhöz, ezért babaruhák mosásához is tökéletes
  • Tartósítószer- és vegyi anyag mentes
  • Vegán termék
  • TÜV által bevizsgált
  • Praktikus használatot segítő memória szalaggal
  • Bőr- és környezetbarát
  • Nem fakítja a színeket
  • Nem roncsolja a textíliát

 Természetesen a családért!

Igazán rövid idő alatt váltam a Herbow termékek rajongóvá. A mosódiós labda révén ugyanis utánajártam a többi terméknek is. Szeretem, hogy fokozható a mosás illata, mert csodás illatú mosóparfümök közül is választhatok, amelyek nemcsak illatosítanak, hanem növényi eredetű textil kondicionáló és lágyító alapanyagot tartalmaznak, melyek a vegyi öblítőkben használt szintetikus kationos tenzidek környezetbarát és egészséges alternatívái.

Vannak olyan ruháim, aminél jobban szeretem a folyékony mosószert, szerencsére ebből is igen nagy a választék. Mosódióhéjból egyedi, kíméletes hidegtechnológiai eljárással készülnek és alacsony hőfokon is kiváló a mosóhatásuk. Fehér, fekete és színes ruhák számára is.

Mosógéptisztító is van a kínálatban, de már a mosogatószerrel is kacérkodom, bár be kell valljam, azt még nem próbáltam.

Csodás dolog, hogy egyszerre óvhatom meg a családom bőrét és környezetünket, ráadásul úgy, hogy egyáltalán nem kell több időt fordítanom a mosásra, mint korábban, az eredmény pedig magáért beszél.

Az én “Emmám? bőre sem piros már, és a család többi tagja is élvezi a természetes összetevők jótékony hatását.

További információ: www.herbow.hu