Gyerek

Szülői igazolás: fehérítsük ki a rendszert!

Több jogot kellene adni a szülőknek, legalábbis ami az iskolai hiányzásokat illeti. Ezt sürgeti a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.
2017. Október 19.

Pölöskey Péter, az Egyesület vezetőségi tagja, házi gyermekorvos a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy nagyobb szabadságot kellene adni a szülőknek, hogy igazolhassák, ha egy ártatlanabb betegség miatt a gyermek otthon marad.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének októberi felmérése szerint a házi gyermekorvosok 95 százaléka úgy gondolja, hogy enyhe betegség esetén a szülő is alkalmas az otthoni kezelésre és arra is, hogy megállapítsa, hogy megszűntek a tünetek.

Már hónapok óta szorgalmazza egyébként több gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és természetesen nem hivatalosan ugyan, de sok szülő, hogy ha a gyereknek enyhe betegsége van, például náthája, akkor ne kelljen a rendelőbe menni kizárólag az orvosi igazolásért. Ilyen esetekben a gyereket kiteszik valamilyen betegségnek is, amit a várakozás során a rendelőben kaphat el.

A Magyar Nemzet cikke szerint gyakran most az történik, hogy vizsgálat nélkül, telefonbeszélgetés után, látatlanban írja meg az orvos az igazolást a gyereknek – írja az Index.

A legtöbb iskolában egyébként 3 napot igazolhat a szülő, amit nem törvény határoz meg, hanem az iskola házirendje.

Évtizedekkel korábban még voltak olyan fertőző betegségek, például a szamárköhögés, a diftéria és a tbc, amelyek miatt szükséges volt, hogy az orvos mindig találkozzon a gyermekkel. Ez ma már nem indokolt.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Miért nem elég, ha a szülő ad igazolást?
  • Mivel kössük le a kis beteget?
  • Forrás: Index.hu/babaszoba.hu