Gyerek

Szegénysége miatt büntette a hatóság az anyát, két évre elszakították tőle kislányát

A gyámhatóság jogtalan emelte ki a gyereket a családból az anya szegénysége és hátrányos helyzete miatt büntette meg - ezt állapította meg a Fővárosi Törvényszék.
2022. Február 17.
Szegénysége miatt büntette a hatóság az anyát, két évre elszakították tőle kislányát (fotó: Getty Images)

Két éve elszakították Krisztinát a kislányától, lakhatási nehézségei és tartozásai miatt. A gyámhatóság minden létező szabályt megszegett, amit csak lehetett: indokolatlanul vitte el a kislányt, az egyedülálló, idős anyját gondozó szülő anyagi gondjai miatt, majd lebeszélte az anyát a fellebbezésről, és hónapokig nem is vizsgálta felül a döntését – írja a Társaság a Szabadságjogokért blogja.

A TASZ tavaly beperelte a gyámhatóságot, hogy az anya mielőbb visszakaphassa a lányát, de a gyámhatóság egy évig (!) nem küldte tovább a keresetet a bíróságnak. Az anya közben nemcsak visszafizette a tartozásait, de új lakásba is költözött.

A Fővárosi Törvényszék egy év csúszással, idén novemberben tartott tárgyalást, majd a két héttel későbbi ítélethirdetésen a bíró magából kikelve utasította rendre a gyámhatóságot. Kiállt Krisztina mellett, és a kislány azonnali hazaengedéséről döntött.

Részletesen indokolt ítéletében kifejtette, hogy a gyámhatóság teljesen indokolatlanul, lényegében azért vette el a gyereket anyjától, hogy megbüntesse őt szegénysége, hátrányos helyzete miatt. Miközben a gyerekkiemelés “funkciója nem a szülő szankcionálása, hanem a gyermek életének, fejlődésének védelme, tehát funkciója és célja szerint védelmi eszköz.” A kiemelés nemhogy a gyerek érdekét szolgálta, de kifejezetten kárára vált, traumát okozott számára.

“Minderre is tekintettel jelen ügyben az volt megállapítható, hogy a hatóság a gyermekvédelmi intézkedéseket arra használta, hogy a felperes hatóságnak nem tetsző magatartását szankcionálja, amire a nevelésbe vétel nem alkalmas, mivel ez ” ahogy arra a felperesi képviselő is rámutatott – legalább olyan súlyos pszichés sérüléseket okozhat a gyermek számára, mint amitől a hatóság meg kívánja védeni.”

A hivatalban tudtak arról, hogy az anya rendezte körülményeit, de ezt teljesen figyelmen kívül hagyták. Végül az ítéletben kifejtették, hogy a gyermekvédelmi szervek feladata nem a szülő egzecíroztatása, hanem a valódi, hatékony segítségnyújtás. “A gyermekvédelemnek feladata ugyanis a tényleges és odafigyelő segítség nyújtása, mely során korlátozó gyermekvédelmi intézkedést csak az annak alapjául szolgáló feltételek fennállása esetén lehet tenni annak törvényi céljára figyelemmel.”

Két év indokolatlan, értelmetlen távollét után a 12 éves kislány, Pálma, végre hazatérhetett anyukájához.

Forrás: ataszjelenti.444.hu