Gyerek

Összecserélték a kórházban egy másik csecsemővel, most kártérítést követel

Egy 19 éves spanyol nő pár évvel ezelőtt jött rá, hogy csecsemő korában összecserélték egy másik csecsemővel, és így nem a szüleinek adták oda. Hárommillió eurós kártérítést követel.
2021. Szeptember 09.
Hárommillió eurós kártérítést követel, miután kiderült összecserélték a kórházban (fotó: Getty Images)

A csecsemők öt óra eltéréssel jöttek világra 2002-ben, ezután inkubátorba kerültek. A két csecsemőt a kórházban összecserélték és így nem a vér szerinti szüleikhez kerültek. A 19 éves spanyol nő élete nagy részében egy nőnél nevelkedett, akit a nagymamájának hitt. Négy évvel ezelőtt, 15 évesen egy gyermeknevelési támogatással kapcsolatos ügyben DNS-tesztet kellett csináltatnia, ekkor derült ki az igazság – írja a 444.hu.

Az egészségügyi hatóság elismerte, hogy a kórház hibázott, és 215 ezer eurós kompenzációt ajánlottak fel a nőnek. A hatóság szerint ma már elképzelhetetlen lenne hasonló tévedés, hála a számítógépes rendszereknek. A kórház egyébként azóta bezárt.

“Óriási károkozásról beszélünk, ami az egész életére hatással van, és sosem lehet helyrehozni” – mondta a nő ügyvédje az AFP-nek.

A másik gyerekről annyit tudni, hogy őt egy házaspár nevelte fel, mintha vér szerinti szülei lettek volna. Ő egyelőre nem ment bíróságra.

Forrás: 444.hu