Gyerek

Nyílt levél az anyának, aki nem érzi magát elégnek

Az anyaság szinte huszonnégy órában követel minket, miközben ennyi energiánk nincsen. Így sokszor úgy érezzük, nemcsak az időnk, erőnk kevés, de mi magunk is. Néhány biztató szó a sorstársaknak!
2022. Március 31.
Fotó: Getty

A fürdőszobájában bujkáló anyának, akinek csak egy perc nyugalomra van szüksége, miközben a könnyek legördülnek az arcán…

Annak az anyának, aki annyira fáradt, hogy úgy érzi, már képtelen működni a napi rutinban, és bármit megtenne azért, hogy lefeküdhessen, és megkapja a szükséges pihenést…

Annak az anyának, aki egyedül ül a kocsijában, és ott tömi magába a csokoládét, mert nem akarja, hogy bárki lássa…

Annak az anyának, aki sír a kanapén, miután valami apróságért kiabált a gyerekeivel, és most bűntudata van, úgy érzi, nem méltó az anyaságra…

Annak az anyának, aki nem akarja elhagyni a házat, mert a külvilág túl zavarosnak tűnik ahhoz, hogy még azzal is megbirkózzon…

Az anyának, aki ismét pizzát rendel, mert a vacsora nem úgy sikerült, ahogy szerette volna…

Annak az anyának, aki egyedül érzi magát, akár valóban egyedül van, akár egy tömeg közepén elfeledve.

 Neki üzenjük: elég volt ebből.

 udd, hogy fontos vagy!

 Méltó az anyaságra.

Ez egy életszakasz számunkra. Egy nagyon-nagyon nehéz, kihívásokkal teli, őrült szakasza az életnek.

Hidd el, a végén azt fogod mondani, hogy minden megérte. De egyelőre nehéz. Sokunk számára nagyon sokféleképpen nehéz. Nem mindig beszélünk róla, de így van, nem csak te vagy ezzel így.

Te minden tőled telhetőt megteszel.

Azok a kis szemek, amelyek felnéznek rád, úgy látják, hogy nagyon is tökéletes vagy. Hidd el, úgy gondolják, több vagy, mint elég.

Azok a kis kezek, amelyek feléd nyúlnak, úgy érzik, te vagy a legerősebb. Ezért elhiszik, meg lehet hódítani a világot.

Azok a kis szájak, amik eszik az ételt, amit adtál nekik, téged tartanak a legjobbnak, hiszen neked köszönhető, hogy tele van a hasuk.

Azok a kis szívek nem akarnak többet. Csak téged.

Mert elég vagy. Több mint elég.

Nekik az egyetlen, behelyettesíthetetlen édesanyjuk.