Gyerek

Növelhetik a rák kockázatát a cukros üdítők

Egy nagyszabású, hosszú időn át tartó vizsgálat eredményei alapján kiderült, hogy a cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát.
2019. Július 11.
Növelheti a rák kockázatát a cukros üdítők

Cukros és édesítős italokat is vizsgáltak

A párizsi Sorbonne Egyetem kutatói több mint 100 ezer embert követtek nyomon öt éven át a British Medical Journal friss számában megjelent tanulmány szerint. Ők azt tekintették cukros üdítőitalnak, aminek több mint 5 százaléka cukor volt – ez alapján ide sorolhatók a gyümölcslevek (a hozzáadott cukor nélküliek is), a szénsavas, dobozos üdítőitalok, az édesített tejturmixok, az energiaitalok, és a cukorral ízesített teák, kávék.

Már ennyi is emeli a kockázatot

Továbbá az úgynevezett zéró kalóriás, mesterséges édesítővel készült italokat is megvizsgálták, de ezek fogyasztása és a rák kockázata között nem találtak összefüggést. Már naponta 100 milliliter cukrozott ital – ami üdítőből nagyjából heti két doboznyinak felel meg -, a rák kockázatát 18 százalékkal emeli.

A vizsgálat résztvevőinek körében ezerből 22-nél alakult ki daganat, akik ha naponta még 100 millilitert ittak volna ezekből az italokból, akkor a tudósok szerint ezer résztvevőnél néggyel több, vagyis 26 rákos eset lett volna.

Az összes résztvevő közül 2193 embernél alakult ki daganat: ebből 693-an mellrákosok, 291-en prosztatarákosok és 166-an bélrákosok lettek.

Akik a legtöbb cukros italt itták – nagyjából 185 millilitert naponta -, azok közül többen lettek rákosok, mint akik a legkevesebbet – maximum napi 30 millilitert.

Van más lehetséges magyarázat is

Ezért egy lehetséges magyarázat, hogy a cukros italok növelik a rák kockázatát, de az is lehet, hogy más egészségtelen szokásaik is vannak a cukros italokat fogyasztóknak – mint például a nagyobb só- és kalóriabevitel -, és ezek közül az utóbbi fokozza a rák veszélyét, nem a cukros italok.

Azt, hogy függ össze a cukros italok fogyasztása és a daganat kialakulása, a kutatás nem magyarázta meg, ehhez további tanulmányokra lesz szükség.

A túlzott cukorbevitel növeli a túlsúly esélyét, az elhízás pedig sok rákfajta komoly rizikófaktora. – A cukorfogyasztás miatti hízás szerepet játszhat az összefüggésben, de nem magyarázza meg – mondta Mathilde Touvier, a kutatás egyik résztvevője.

Szóba jöhet az üdítők hatására emelkedő vércukorszint a Sorbonne tudósai szerint, de lehet, hogy egyes vegyi anyagok okolhatók, amelyek például az italok vonzó színét adják. – Tudjuk, hogy a cukros italok növelik a szív- és érrendszeri betegségek, a túlsúly, az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. Mi kimutattuk, hogy fogyasztásuk a rák veszélyének fokozódásával is összefügghet – magyarázta Touvier.

Kapcsolódó írásaink:

Forrás: MTI