Gyerek

Nem minden koraszülött teljesít rosszabbul, sőt

A Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Iskolájának kutatói dr. Craig Garfield vezetésével 1,3 millió csecsemőt kísértek figyelemmel, akik 1992 és 2002 között születtek Floridában.
2017. Június 20.

A szakemberek arra voltak kíváncsiak, kihat-e az esetleges koraszülés a gyerekek későbbi iskolai teljesítményére.

A kutatók azt találták, hogy a 23-24. hétre született gyermekek a 39-40. héten születettekhez képest alacsonyabb pontszámot értek el ugyan a hagyományos teszteken, ám a mentális funkcióik teljesen rendben voltak, és kétharmaduk időben mehetett óvodába, két százalékuk pedig az iskolában is a kiemelkedő diákok közé került.

A JAMA Pediatrics című lapban közzétett tanulmány készítői a jövőben arra szeretnének koncentrálni, miként tudnának a szülők és a gyermekgondozók minél többet tenni annak érdekében, hogy még azt a kicsi hátrányt is ledolgozhassák a koraszülöttek, ami most még jellemző a többségükre az időre született gyermekekhez képest.

Kapcsolódó cikkeink:

Az érintés serkentő hatású a koraszülöttek agyi fejlődésére

Pár hét is számít!

Forrás: Medipress