Gyerek

Miről árulkodnak a gyermekrajzok?

A gyermeked rajza egyfajta üzenet. Ő ugyanis mindazt rajzban meséli el, amit szavakkal nem tud, vagy nem mer megfogalmazni.
2016. Március 22.

Miről árulkodnak a gyerekrajzok?

– Hát, ez nem valami jól sikerült kép. Elég csúnya! Nem is hasonlít! -ütötte meg a fülemet egy mondat, röviddel a szeptemberi óvoda kezdés után.

Egy kisfiú nagymamájának nem nyerte meg a tetszését a nyári élményekről készült színes kavalkád, amit az unokája varázsolt a papírra. Valóban, nem volt túlzottan kidolgozott kép, de érezhetően egy kellemes családi délután emlékét igyekezett megörökíteni. Egy 4 éves fiúcska kevésbé aprólékos eszköztárával.

Nyeltem egy nagyot, és a kisfiú is, akinek láthatóan igen rosszul esett a kritika.

Ebben – az alkotás örömével készült – képben ugyanis benne van valami más is: egy üzenet, ami a gyermeki lélek kivetülése. Ezt durva kritikával illetni olyan, mintha a gyermek lelkét bántanánk! A nagymama valószínűleg ezt téveszthette szem elől.

Rajzok a lélek mélyéről

A rajzok a legősibb kifejezési formáink. A 20. század elejének művészei (például Picasso, Gauguin vagy Paul Klee) éppen ezért egyaránt szívesen fordultak a rendkívül kifejező, sokszor nyers erővel bíró gyerekrajzok és a törzsi kultúrák kép alkotásaihoz mint ihletforrásokhoz.

A gyerekrajzok az óvodás és kisiskolás gyermekeknél az önkifejezés legfontosabb forrásai, tökéletes lenyomatai mindannak, ami a kisgyermek lelkében zajlik, és ahogy a körülötte és benne zajló folyamatokat átszűri.

A rajzolás, a rajzoltatás vizsgálati módszere éppen ezért ma már széleskörűen használt a pedagógiában, a pszichológiában sőt a pszichoterápiában is. A rajz minden esetben önkifejezés és üzenet is. Gondolj csak bele! A gyermek sokszor nem tudja megfogalmazni, hiszen nincs még elegendő verbális kifejező készsége hozzá, vagy nem tud az elvont fogalmakkal dolgozni, hogy mi is zajlik benne. Nem tudja megfogalmazni pontosan, mi bántja, mi az, ami foglalkoztatja.

A rajz azonban egy kiváló önkifejezési eszköz, hogy ezeket a komplex érzéseket, gondolatokat kirajzolhassa magából.

Milyen rajzokon keresztül ismerhetjük meg a gyermeket?

A rajzelemzéshez a szabad, spontán rajzokon túl, ahol nincs megkötve a téma, irányított rajzteszteket is lehet használni. Ezekből már speciális információkat is meg lehet ismerni (pl. családrajzok készítése, vagy a fa-rajz).

Hány éves gyerekek rajzai elemezhetők?

A gyermekrajzok már 3-4 éves kortól egészen 12 éves korig elemezhetők. 9-10 éves kortól már a gyermek írását is hozzá lehet csatolni a rajzokhoz.

Elegendő egy rajzot megvizsgálni?

Nem! Ehhez nem elegendő a gyermek egy rajzát tanulmányozni, hisz ez olyan lenne, mintha az orvos a hozzá forduló beteg egy testrészét venné górcső alá, és általános állapotát figyelmen kívül hagyná.

A gyermek egész személyisége, életkora, családi helyzete és kapcsolódásai, további rajzai, a vele kapcsolatos információk (esetleges problémák), amelyeket a szülő (vagy akár pedagógus) tudhat róla, mind-mind arra szolgálnak, hogy ebben a kontextusban nézzük a gyermek rajzát.

Nem szabad tehát abba hibába esni, hogy egy kép alapján vonjunk le messzemenő következtetéseket!

Mit üzen a rajz?

A rajz elsősorban a készítő gyermek személyiségének lenyomata. Olyan, mint a kézírás. Megismerhetjük belőle az alkotója vérmérsékletét: mennyire visszahúzódó személyiség, vagy épp mennyire barátkozó típus; miként érvényesíti akaratát a világban, milyen az önértékelése, és hová helyezi el magát azokban a közösségekben, amelyekben a mindennapjait éli (család, óvodai csoport, osztály).

A gyermekrajzok emellett kiváló segítséget nyújthatnak olyan lelki okok feltérképezéséhez, amelyek szorongást, indokolatlan félelmeket, vagy akár túlzott agresszivitást, figyelemzavart okozhatnak a gyermeknél. Segíthetnek feltárni a szülő-gyermek kapcsolati problémáit, a családon belüli traumákat (válás, bántalmazás, testvér féltékenység), a gyermek beilleszkedési problémáinak gyökerét.

A rajz minden egyes elemének fontos üzenete lehet a szakavatott szem számára.

Szimbólumok a gyerekrajzokon

A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhány olyan jellegzetes szimbólumot, amellyel gyakran találkozhatsz a gyermekrajzokon.

NAP

A Nap a melegséget, szeretetet, tudatosságot és harmóniát jelképező, alapvetően férfi princípium, leggyakrabban az apához köthető jelkép. Fontos szeretet-jelző lehet: megmutatja, hogy melyik szülőtől és miként kapja meg a szeretetet a gyermek.

Figyeld meg a Nap sugarait! Ha egyforma hosszúságúak, egyenesek, akkor mindkét szülőtől egyformán jönnek a szeretetjelzések a gyermek felé. Nézd meg, hogy a Nap kerek legyen (lehet félkör is), és ne legyenek rajta egyenetlenségek, horpadások. Ez mindenképpen érzelmi stabilitást mutat.

Milyen színű a Nap? A citromsárga szín a harmónia, a szeretet jele. Jelzi a gyermek kiegyensúlyozottságát, érzelmi biztonságát.

Képes-e ez a Nap megtölteni a házat melegséggel, szeretettel? Figyeld meg, hogy a Nap arányos a képre rajzolt házzal? Az elegendő szeretet jelzése, ha igen.

HOLD

A varázsló hatalom, a tudattalan és a sötétség szimbolikája. Alapvetően női princípium, és az anyához köthető.

HÁZ

Jelképezheti az otthon, a stabilitást és a biztonságot.

A ház a gyermeki ego jelképe. Megmutatja a gyermek helyét a világban, és hogy miként érzi magát ott. Hol helyezkedik el ez a ház? Ha a lap közepén, akkor azt jelzi, mindkét szülőhöz egyformán kötődik a gyerkőc. Ha a ház a lap egyik oldalára kerül, de a lap másik szélén fa található, az szintén az egyforma kötődés jele. Milyen a ház fala? Egyenes? Nincs rajta görbület, repedés vagy törés? Ezek az ego bizonytalanságát jelezhetik. Van-e rajta ajtó és ablak? Ezek a kapcsolatteremtés és az információ áramlás szimbólumai.

A tető a védelem szimbóluma, megvéd a külső hatásoktól. A rajta lévő kémény és a belőle gomolygó füst a feszültség levezetés lehetőségei.

FA

Az érzelmi élet jelképe. Ha zöld lombja és barna törzse van, az az érzelmek megfelelő áramlására utal. A törzsön lévő sérülések, odúk vagy csonkok korábbi sérülésre, traumára utalhatnak. A törzs fontos, hogy kissé szélesedjen a föld felé haladva, hisz ez adja a támaszt, ez óvja meg a fát a kidőléstől, tehát érzelmi stabilitást jelez.

A föld alatti részek, a gyökerek a születés előtti traumákra utalnak.

Mi mindent kell figyelni a rajz elemzésekor?

Elsősorban az összbenyomást, a rajz díszítését és kidolgozottságát, a tér kihasználását, de üzenetértékű a színek, formák, szimbólumok használata. A képen feltűnő alakok egymáshoz való viszonya, méretezése és sorrendje, az arányok is beszédesek lehetnek.

A gyermekrajz elemzés tehát egy komplex folyamat, amely nem csak a gyermekről szól, hanem rólunk is, hiszen rajzai által nemcsak róla, de magunkról is fontos tanulnivalót kaphatunk.

A pontos megismeréshez azonban fontos, hogy a rajzokat szakember kezébe adjuk!

Figyelmeztető jelek

  • Fontos jel, ha a gyerkőc nem rajzolja le magát a képre.
  • Szintén érdemes odafigyelni arra, ha egy családtagot (vagy magát) egészen aprócskának ábrázolja a lap sarkában, de a kirekesztettségre utal az is, ha valamelyik alak csak összenyomorítva fér ki a lap szélére. Ha a gyermek így rajzolja le magát, azt üzeni: rám kevés figyelem jut a családban.
  • Máskor akár vonalakkal is elválasztja a családtagokat a képen egymástól: ez szintén hideg, távolságtartó családi légkörre utal.

Az éles, szögletes rajzok lefojtott agresszióra, indulatokra utalhatnak. Ezekre is érdemes figyelni! S bár nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a színek használatából, azért érdemes odafigyelni arra, ha túlságosan gyakran használja a fekete színt (vagy más sötét színeket) a gyerkőc: befelé fordulást, depressziót jelenthet.

Kapcsolódó cikkeink gyerekrajz témában: