Gyerek

Mire figyeljünk a kullancsszezon idején?

Ezekben a hónapokban a legaktívabbak a kullancsok. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert is megfertőzheti.
2016. Április 23.

E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Fontos tudni, hogy kis odafigyeléssel a betegségek megelőzhetők, illetve az agyvelőgyulladás esetében védőoltás is rendelkezésre áll.

A kullancsok vérszívó ízeltlábúak, számos állatfaj, elsősorban madarak és emlősök (háziállataink is), kisebb arányban hüllők lehetnek gazdaszervezeteik. Európa legnagyobb részén, így hazánkban is a közönséges kullancs a leggyakoribb fajuk. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Magyarországon két aktivitási csúcsot figyelhetünk meg: az első március végétől június elejéig tart, a második, kisebb csúcs pedig szeptemberben jelentkezik.

A kullancsok általában a levelek, fűszálak végén kapaszkodnak meg, alkalmas pillanatot keresve arra, hogy az arra járók tollazatára, bundájára, ruházatára felkapaszkodjanak. A közönséges kullancs legnagyobb számban a gazdag, sűrű aljnövényzetű erdőkben, bokros-fás területeken fordul elő, de megtalálható városi parkokban, játszótereken, kiskertekben is.

Fontos tudni, hogy csak a kullancsok egy része hordoz kórokozót, és az ilyen ízeltlábúaknak is csak egy része adja át azt vérszívása során az embernek. A patikában kapható „kullancsteszt”, amely a vért szívott kullancs Lyme-kórokozó pozitivitását képes kimutatni, nem ad 100%-os bizonyosságot. Éppen ezért fenntartásokkal kezelendő, hiszen nem alkalmas az ember betegségének megállapítására. Amennyiben a kullancscsípést követően betegségtüneteket (pl. bőrtünet, izomfájdalom, láz, fejfájás, stb.) tapasztalunk, forduljunk orvoshoz!

A vérszívás és a kórokozók átvitele ellen egyénileg számos módon védekezhetünk. Ezek közül a legfontosabbak:

1. Erdei túrák alkalmával használjunk kullancsriasztó szereket, amelyeket a bőrünkre, esetenként pedig a ruházatunkra juttathatunk. A riasztószereket mindig a használati utasítás szerint alkalmazzuk, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy milyen gyakran (hány óránként) javasolt az adott készítmény ismételt alkalmazása.

2. Ha a túra/séta során világos színű ruházatot viselünk, akkor azon könnyebben észrevehetjük a ránk kapaszkodó, sötét színű kullancsokat.

3. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancs mihamarabbi felfedezésének és eltávolításának fontosságát. A korai eltávolítás a kórokozók átvitelének megakadályozására is alkalmas.

4. A kullancs eltávolításához legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal húzzuk ki a bőrből.

5. A kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás megelőzhető védőoltással.

6. Mivel a megfertőzött haszonállatok teje is közvetítheti a vírust, fontos a nyers kecske- és tehéntej fogyasztás előtti forralása, amellyel a kórokozó elpusztítható.

A sebet, ha lehetőség van rá, langyos, szappanos vízzel öblítsük le. Előfordulhat, hogy a kullancs eltávolításakor a bőrben marad a sebben apró, visszahajló horgocskákkal rögzült szájszerv. Ez azonban már a kórokozó-átvitel szempontjából nem jelent veszélyt; így ha nem tudtuk kiszedni, akkor, mint egy apró szálka, idővel magától kilökődik a bőrből. Célszerű a befúródott kullancs helyét és eltávolításának idejét a naptárba feljegyezni, hogy az esetleges betegségtünetek megjelenésekor az orvost tájékoztathassuk a kullancscsípés időpontjáról.

Aki a következő időszakban hosszabb kirándulást vagy szabadtéri programot tervez, lehetőleg kerülje el a kullancsokban gazdag, sűrű aljnövényzetet, bozótost, valamint az erdőkben csak a kijelölt gyalogutakon haladjon, és használjon kullancsriasztó szert. Ha a bőrünkbe befúródott kullancsot időben felfedezzük és eltávolítjuk, akkor nem kerülhetnek a kórokozók a szervezetünkbe, ugyanis az állat jellemzően csak a beszúrást követő néhány óra múlva juttatja fertőzött nyálát az emberbe. Hazaérve mindenképpen tartsunk kullancsvizitet!

Kapcsolódó cikkek:

Tépd ki azonnal a kullancsot!

Kullancsos tévhitek

Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?

Hogyan szedjük ki a kullancsot?