Gyerek

Mikor kell orvoshoz menni? – mindent a fitymaszűkületről

Egy apró, mégis jelentős részecske a fiúk és férfiak életében.
2022. Március 10.
Fotó: Getty

 A péniszt fedő picike bőrdarabnak fontos feladatai vannak, és ha nem működik megfelelően, bizony sok galibát tud okozni. A neve: fityma, vagy előbőr. Nem is hinnénk, de mintegy hárommillió sejtet tartalmaz, sőt, négyméternyi ideget, egyméternyi eret… elképesztő, nem? Egyrészt védi a pénisz legérzékenyebb részét, a makkot, másrészt később, a szexuális élet során segíti a hüvelyen belüli mozgást.

Ahhoz viszont, hogy mindez megvalósuljon, tökéletesen kell passzolnia. Ez pedig a fiúk pici korában nem mindig van így. A rendellenességnek több fajtája is van, de aggodalomra semmi ok, mert mind jól korrigálható – így vagy úgy.

Fitymaszűkületnek nevezzük azt az állapotot, amikor ennek a bizonyos fedőbőrnek olyan szűk a nyílása, hogy a fitymát nem, vagy csak kicsit lehet hátrahúzni a makkról.

Nem túl jó állapot, hiszen így nem lehet rendesen tisztán tartani a fiúk nemi szervét, ami így begyulladhat.

Általában egyébként ártalmatlan sejttapadásról van szó, ami az első egy-két évben magától oldódik. Ez a fajta összetapadás teljesen normális: a születés után azonban senkinek nem húzható hátra ez a bőre, nem is szabad erőltetni, mert akkor hajszálrepedések keletkezhetnek rajta, és ha rosszul hegesedik, nagyobb baj lehet belőle.

Mikor lesz teljesen hátrahúzható a bőr? Ez nagyon változó. Féléves korban még csak a fiúk 15 százalékánál, ám egyéves korban már a felüknél. Ezután már óvatosan kísérletezhetünk a hátrahúzással. Ha azonban két-hároméves korban sem oldódik, az már a fitymaszűkület állapota, és orvos tud segíteni. Ez általában szükséges is, mert ez a helyzet még a vizelést is akadályozhatja.

Csecsemőknél csak akkor kell orvoshoz fordulni, ha azt látjuk, hogy nem sugárban jön a vizelet, csak csepegni tud.

Fel szokott merülni kérdésként, hogy vajon hasznos-e a körülmetélés, vagyis a fityma szűk részének eltávolítása akár egészséges állapotban is. Tény ugyanis, hogy azoknál a népcsoportoknál, ahol ez szokás, ritkábbak a gyulladások, és tízszer ritkábban fordulnak elő rosszindulatú daganatok.

A nyugati orvosi uralkodó álláspont szerint azonban az eltávolítás nem feltétlen indokolt, rendszeres tisztálkodással ez a terület is jól ápolható.