Gyerek

Mi lett vele? Ilyen felnőtt lett Matilda, a kiskorú boszorkány!

Emlékszel még Matildára, a kiskorú boszorkányra? Az azonos című film főszereplője, Mara Wilson 9 éves volt, amikor a kamerák elé állt, így fest most, 35 évesen!
2022. Május 12.
Mara Wilson 9 évesen játszotta el a címszerepet (Fotó: Getty Images)

Tudtad róla, hogy nem ez volt az egyetlen világsikerű film, amiben gyerekként felbukkant? 1993-ban, 6 évesen ő játszotta Robin Williams kislányát, Natalie-t a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van című filmben, a nevét mégis csak kevesen jegyezték meg. Mara Wilsont a legtöbben inkább csak a fotója alapján ismerik fel, pedig megérdemli, hogy tudjuk, ki is ő! 

A színésznő 1987. július 27-én született a kaliforniai Burbank városában. Legelőször a Melrose Place egyik epizódjában láthatták a tévénézők, az első nagyszabású munkája azonban Robin Williams kislányának megformálása volt. Ez igazán nagy ismertséget hozott neki szakmai körökben is, így újabb gyerekszerepeket bíztak rá és Macaulay Culkinnal együtt őt tartják a 90-es évek egyik legfoglalkoztatottabb színészpalántájának. 

Később is kapott ugyan kisebb-nagyobb megkereséseket, felnőttként nem gyakori vendég a filmvásznon. Utolsó megbízását 2016-ban teljesítette egy sorozat szereplőjeként, azután búcsút intett a forgatásoknak. 

Hogy él ma Mara Wilson?

A 35 éves Mara ma keresett (és nem mellesleg tehetséges!) íróként keresi a kenyerét, első könyve 2016-ban jelent meg Where Am I Now? címmel. Ebben kendőzetlen őszinteséggel beszél arról, milyen kihívások elé állította az élet: hiába tűnt úgy mások számára, hogy a mindennapjai befutott gyermekszínészként tökéletesek, valójában egyre gyakrabban gyötörte szorongás és depresszió. 

Mi lett vele? Ilyen felnőtt lett Matilda, a kiskorú boszorkány!

Így már ráismersz, ugye?

Fotó: Getty Images

Úgy tűnik, hogy mára sikerült helyreállítania lelki egyensúlyát, ezért azonban – saját elmondása szerint is – keményen megdolgozott. Az Instagramon lelkesen osztja meg mindennapjai történéseit a követőivel, azt azonban hiába várjuk, hogy új filmszerepben tündököljön. Ki tudja, lehet, hogy egy napon mégis meggondolja magát, és az ő esetében is igaznak bizonyul a mondás: soha ne mondd, hogy soha!