Gyerek

Mennyi gyes jár?

Nem könnyű a gyes-gyed-tgyás útvesztőjében eligazodni. Fórumszobánkban a Jól-Lét Alapítvány két szakértője válaszolt a tb-vel és az álláskereséssel kapcsolatos kérdéseitekre.
2012. Február 15.

Ötödik hónapban járó kismama táppénzen van otthon. Nem tudja, hogy ki tudná neki megmondani, hogy mennyi gyest és gyedet fog kapni.

Válasz: Ezt a munkahelyen mondják meg, minden esetben ott kell jelentkezni a tgyásra való igény bejelentésével. Ez majdnem azonos lesz a táppénz összegével, mert a szabály az, hogy a napi átlagkereset 70 százaléka a tgyás. Ezt már a szülést megelőzően is meg lehet kezdeni, de ha amúgy is táppénzen vagy, akkor célszerű a szülés napjával indítani.Ezt az ellátást 24 hétig kapod, aztán jön a gyed. Ennek összege maximálva van, legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. A gyedet is a munkáltatódon keresztül kell igényelni. Készülj arra, hogy ezerféle papírt kell majd kitölteni, meg okmányokat beszerezni a szülés után rögtön, ebben az apukák szoktak segíteni.

Másik anyuka passzív gyeden van jelenleg. Első gyermeke születésekor (2010. július) volt már 9 év munkaviszonya, de utána lejárt a munkaszerződése. Azt szeretné tudni, hogy miként tudna valahogy visszakerülni a biztosítottak közé, hogy a második babánál kaphasson gyedet.

Válasz: Igen, az a kulcsszó, hogy valahogy vissza kellene kerülni a biztosítottak közé, a szülés időpontjában biztosítottnak kellene lenni, és a gyed a minimálbér kétszerese alapján számítódna. (Az a baj, hogy a passzív gyed nem számítható bele az újabb gyedhez szükséges biztosítási idő számításába.)Ha nem tudsz elhelyezkedni, és már letelt a gyed, akkor javaslom, hogy a következő szülés előtti hetekben kérjél álláskeresési támogatást a munkaügyi központban, mert így lesz majd ellátásod, náluk kell majd igényelni.

Hova forduljanak azok, akik nem találnak állást maguknak?

Válasz: A Jól-Lét Alapítvány munkát kereső nőknek segít. Álláskeresési tanácsadással, önéletrajz átírásával, állásinterjú-gyakorlattal és bizony azzal is, hogy a gyermekekre vonatkozó hasonló kérdéseket hogyan lehet a legjobban kezelni. Nézd meg honlapunkat, írj vagy hívj minket! Ha budapesti vagy, személyesen is tudunk fogadni ingyenes álláskeresési tanácsadásainkon, ha pedig vidéki vagy, akkor online. Ezenkívül figyelmedbe ajánlom a Női Klikk Online Állástaláló tréningünket, amit szintén interneten érhetsz el.Hogyan számolják ki a gyedet? Válasz: A gyed összegének számítására vonatkozó szabályok lényegüket tekintve megegyeznek a tgyással. Arra kell vigyázni, hogy ha a szülést megelőző évben valaki legalább 180 napon át gyest kapott, úgy a minimálbér alapján fogja kapni a gyedet! Amennyiben azonban tgyásban vagy gyedben részesült a jogosult a vizsgált 180 napos időtartamban, akkor a korábban folyósított ellátás alapjául szolgáló összeget figyelembe véve kell megállapítani a gyed összegét. (Persze figyelemmel a minimálbér kétszeresére vonatkozó limitre.)

Igaz, hogy főállású anyaként is lehet dolgozni legfeljebb napi 4 órát?

Válasz: Főállású anya heti 30 órában dolgozhat, vagy otthonában korlátlan munkaidőben, a legkisebb gyerek 8 éves koráig.

Szakértőink: Major Lívia női munkaerőpiaci szakértő, HR-szakértő, Gellért Edit Tb-szakértő. Jól-lét Alapítvány. Mennyi gyes jár?