Gyerek

Mediterrán étrenddel a mellrák ellen?

Hal, zöldség és olívaolaj fogyasztásával is meg lehet előzni a mellrákot, állítja egy kutatás.
2016. Június 07.

A mediterrán étrend (ami gazdag halban, zöldségekben és olívaolajban) csökkentheti a mellrák újrakialakulását, írja kutatásra hivatkozva a Daily Mail. A kutatás során 300 nőt vizsgáltak, és úgy találták a szakemberek, hogy az, amit fogyasztottak, nagyban befolyásolta, visszatér-e a mellrákuk vagy nem.

A legújabb tanulmányt Olaszországban végezték a Piacenza Kórházban, és három éven követték nyomon azokat a nőket, akiket kigyógyítottak az emlőrákból. Az orvosok azt találták, hogy a mellrák azoknál alakult ki újra, akik normál étrendet követtek (ez szám szerint 11 beteg volt), míg akik mediterrán étrenden éltek, azoknál nem tapasztaltak visszaesést.

Azt már korábban is kimutatták egyébként más vizsgálatokban, hogy az extra szűz olívaolaj csökkenti a mellrák kialakulásának a kockázatát. Ezt a vizsgálatot Spanyolországban végezték, mintegy 4000 nő vett részt benne, és megállapították, hogy az extra szűz olívaolaj (ami ugyebár a mediterrán étrend szerves része) 68 százalékkal csökkenti a mellrák kialakulásának a kockázatát.

A legújabb, olasz tanulmány alapja az volt, hogy a legtöbb nő, akinek már volt emlőrákja, attól fél a legjobban, hogy újra kiújulhat ez az alattomos betegség. A kutatók szerettek volna rájönni arra, hogyan lehet a kiújulás kockázatát csökkenteni. Igaz, ezt most csak 3 évig vizsgálták, de bíznak abban, hogy hosszabb távon is eredményeket fognak elérni.

Éppen ezért még további vizsgálatokra, és még több időre lesz szükség, hogy még nagyobb bizonyosságot nyerhessen az, hogy a mediterrán étrenddel nagyobb az esély arra, hogy elkerüljük a mellrák ismételt megjelenését. Azt ugyanakkor egyik kutató sem vitatta, hogy az emlőrákból kigyógyult nőknél kétségtelenül számít az a tényező, hogy milyen életmódot él, és ebbe beletartozik az is, hogy mit fogyaszt. Igaz, egyelőre arról sincs egyetértés, hogy teljesen biztos-e az, hogy bizonyos ételek mellőzése vagy fogyasztása egyértelmű hatással lenne-e a mellrák újbóli megjelenésére.

Ezek is hasznosak lehetnek:

  • A sárgarépa a mellráktól is véd
  • Már a születésünk előtt eldől, lesz-e mellrákunk
  • Aki mellrákra hajlamos, ne halogassa a gyermekvállalást
  • Az anyaság 5 pozitív hatása