Gyerek

Már egy marék dióféle is segít elkerülni ezeket a betegséget

Több kiterjedt kutatás is bizonyítja, hogy azok az emberek, akik napi legalább 20 gramm diót fogyasztanak, lényegesen kisebb eséllyel kapnak szívbetegséget, rákot, és egy sor egyéb probléma is elkerülhető így.
2016. December 08.

A több tanulmány eredményeit figyelembe vevő elemzés szerint napi 20 gramm dió(féleség) – ami egy maréknyinak felel meg – a szívbetegségek kialakulásának esélyét közel 30 százalékkal, légzőszervrendszeri betegségeket 50 százalékkal, a rákos megbetegedéseket 15 százalékkal csökkenti, míg a korai halál kockázata rendszeres diófogyasztással 22 százalékkal csökkenthető.

A College London és a Norwegian University of Science and Technology friss kutatása 29 közelmúltban publikált anyag eredményét vetette össze, amely összesen 819 ezer résztvevő egészségi állapotát elemezte. Közöttük 12 ezren szívbetegséggel, 9 ezren stroke-kal, 18 esetben szív- és érrendszeri és rákkal problémával küzdöttek, és 85 ezer esetben a vizsgálat ideje alatt a halál is bekövetkezett. A dió(félék) naponta történő fogyasztása jelentősen csökkentette a betegségek és a halálozás kockázatát is.

„A dió- és mogyorófélék rostban gazdagok, jelentős antioxidáns hatásuk van, és bőségesen tartalmaznak fehérjét is. Mindez számos szempontból jót tesz a szervezetnek” – mondja a kutatást vezető Dagfinn Aune. A BMC Medicine című szaklapban publikált anyag szerint viszonylag kevés az olyan tanulmány, amely a kockázatcsökkentő táplálékok hatását mélységében vizsgálja, holott ezekre nagy szükség volna.

Babaszoba:A dió meglehetősen allergén, ezért egy éves kor alatt semmiképpen sem adható a babának.

Forrás: Medipress