Gyerek

Kozmetikumok, amik tönkrevágják a hormonrendszert

A kozmetikumokban gyakran használt segédanyagok megzavarhatják a női nemi hormonok működését - olvasható a Divány.hu-n megjelent cikkben.
2018. Szeptember 28.
Hatással van a hormonrendszerre, hogy milyen kozmetikumokat használunk

Amerikai kutatók megállapították, hogy már egészen kevés vegyi anyag is elegendő ahhoz, hogy megzavarja a hormonális rendszer működését a nők szervezetében, ezzel pedig többek között a termékenységet is befolyásolja – írja a Divány.hu. “A virginiai George Mason Egyetem kutatói 509, 18 és 44 éves kor közötti nőtől származó vizeletmintát elemeztek, eredményeiket pedig a Psychcentral.com is megosztotta. A vizsgálatban orvosi kezelés alatt nem álló, illetve hormonkészítményt nem szedő alanyok vehettek részt, akiken a kozmetikai termékek tartósítására használt parabének és az UV-blokkoló tulajdonságokkal rendelkező benzofenonok hatásait vizsgálták. A vizsgálat során a korábbiaktól eltérően most több vegyület együttes hatását elemezték a teljes menstruációs ciklus során, így az eddigieknél jóval árnyaltabb képet kaptak a fenti anyagok és a hormonháztartás kapcsolatáról” – olvasható a cikkben.

A vizsgálat eredményeiből az derült ki, hogy egyes kemikáliák emelik bizonyos hormonok szintjét, míg mások viszont más hormonok csökkenését okozzák, vagyis a kozmetikumokban található sokféle vegyi anyag komplexen hat a hormonális rendszerre. Ez pedig nagyon komoly zavart is okozhat a nők szervezetében, hatással lehet a termékenységre, de emellett más súlyos betegségek rizikóját is növelheti. Az emlőrák bizonyos típusainak kockázata például megnő, ha a szervezetben magas az ösztrogén nevű hormon szintje, és a parabének éppen az ösztrogénre lehetnek hatással.

A teljes cikket ide kattintva olvashatod el, a kutatáshoz tartozó tanulmányt pedig az Environment International című szaklapban találhatod meg.

Ezt is érdemes elolvasni:

Forrás: divany.hu/babaszoba.hu