Gyerek

Koncertre, meccsre csak így viheted a gyereket

Rendszeres szűrésre lenne szükség, mert nyolcból egy gyereknek valamilyen mértékű halláskárosodása van. Ez pedig tanulási nehézségeket és nyelvi fejlődési zavart okozhat.
2017. Augusztus 15.

Mindezt Fülöp Györgyi, a Czeizel Intézet fül-orr-gégész, audiológus szakorvosa mondta el az InfoRádióban.

A szakember azt is elmondta, hogy a fülünk nem felejt, azaz az évek alatt összeadódnak azok a zajártalmak, amiknek kitesszük a gyereket. Éppen ezért rövid ideig szabadna csak zajos helyen lenniük a gyerekeknek.

Koncerteken gyakran 100-110 decibel feletti a zajszint, ami messze túl van a védelem nélkül elviselhető mértéknek – jelentette ki a szakorvos. Hozzátette, hogy az egész fület védő fejhallgató a legalkalmasabb védelem a gyerekeknek sporteseményen vagy koncerten. (Hallásvédő fejhallgató, fülvédő néven érdemes keresni neten vagy boltokban. Gyakorlatilag már pár ezer forintért lehet kapni.) A kamaszkori hangos koncertek később okozhatnak bajt, könnyen maradandó halláskárosodást is előidézhetnek.

Ha egy gyerek nem hall jól, akkor elmarad a beszédfejlődés. A halláscsökkenés nem minid egyik napról a másikra következik be, hónapok is eltelhetnek úgy, hogy a gyerek nem hall jól, ennek tanulási nehézség is lehet a vége. Éppen ezért rendszeres hallásvizsgálatra lenne szükség.

Az újszülötteket a kórházban megvizsgálják, majd 3 éves korig a védőnő az, aki végez szűrővizsgálatot, de ez csupán a gyerek visszajelzéseire épít. Pedig ma már gépi vizsgálat is létezik, amely könnyen elérhető.

Kapcsolódó cikkeink:

Ne vedd természetesnek, ha a gyerek túl hangosan beszél

Ezért vizsgáltasd meg a gyerek hallását

Forrás: Inforádió.hu