Gyerek

Kitört a 2019-es influenzajárvány

Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz.
2019. Január 16.
Influenza: kitört a járvány

Valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.

Kitört a 2019-es influenzajárvány

A betegek többsége (42,6 százaléka) fiatal felnőtt, a betegek 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns.

A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat. Teljes a látogatási tilalom a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is.

Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs intenzív részlegén, valamint az egyetem transzplantációs és onkológiai központjában.

Részleges a látogatási tilalom a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein és egyes osztályain is tilos a látogatás.

Kapcsolódó cikkeink influenza témában:

Forrás: MTI