Gyerek

Kis szerepe van a gyerekeknek a koronavírus terjedésében egy kutatás szerint

A 12 éven aluli gyerekeknek csupán kis szerepe van a koronavírus terjesztésében - ezt állapította meg a holland Nemzeti Egészségügyi Intézet (RIVM) tanulmánya.
2020. Június 08.
Egy holland tanulmány szerint a gyerekeknek kis szerepe van a terjedésben (fotó: Getty Images)

A tanulmány, amely az ország vezető orvosi folyóiratában jelent meg, 54 családban vizsgálta a vírusfertőzés alakulását. A kutatás 227 embert érintett – írja a portfolio.hu.

Más országok hasonló tanulmányai korábban arról számoltak be, hogy a gyerekeket ritkábban fertőzi meg a vírus, és ha meg is fertőződnek, általában nem betegednek meg súlyosan.

A fertőzést elsősorban a hasonló korú felnőttek adják át egymásnak, és a felnőttekről terjed a gyerekekre – állapította meg a holland tanulmány. A fertőzés gyerekek közötti átadása, illetve az, hogy gyerek fertőz meg felnőttet, mint az influenza esetében, a jelek szerint kevésbé gyakori – emelték ki a kutatók.

A holland kutatás gyenge pontja, hogy a tanulmányban vizsgált családok valószínűleg nem reprezentálják a teljes holland lakosságot. A kiválasztott résztvevők olyan családok voltak, amelyeknek tesztje március 23. és április 16. között lett pozitív. Ebben az időszakban Hollandiában csak a feltehetően Covid-19 betegségben szenvedő súlyos eseteket és az egészségügyi dolgozókat tesztelték.

Forrás: Portfolio.hu