Gyerek

Kell-e a gyerekeknek tea?

Kell-e a gyerekeknek tea, mikor igyon teát a kisgyerek, lehet-e gyógyteákat adni a kicsiknek - ezekre a kérdésekre kereste a választ Rácz Anikó, a Napfény illata blog írója.

Amikor én még kislány voltam, – na, nem énekelni szeretnék, ne ijedjen meg senki – az oviban minden reggel kaptunk teát, méghozzá fekete teát. Jó sok cukorral, kevés citrompótlóval. Sokáig ez a kicsit instant íz jelentette nekem a teát, és elég hosszú idő telt el, amíg rájöttem, hogy a tea, teázás nem erről szól.

Azóta sok minden megváltozott, de azzal kapcsolatban, hogy kell-e a gyerekeknek tea, mikor igyon teát a kisgyerek, lehet-e gyógyteákat adni a kicsiknek, nagyon sokféle véleményt, információt találni a neten.

Ilyenkor a legjobb, ha a szakembert kérdezzük. A teázással kapcsolatos kérdéseimre Luczai Gabriella fitoterapeuta, akupresszőr válaszolt. Gabi évek óta foglalkozik teákkal, kis teaboltja egy igazi kis relax kuckó, a gyógynövény terápián túl többek között egészségtudatos előadásokat tart ovisoknak, iskolásoknak, valamint foglalkozik “teacoaching”-gal is.

Kell-e a gyerekeknek tea?

Milyen teákat fogyaszthatnak a gyerekek?

Amivel általában találkozni szoktunk, hogy a szülők már kisgyermek korban szeretnék gyermekük immunrendszerét erősíteni, elsősorban ezért adnak gyermeküknek teákat. Az egészségtudatos életmódhoz való ragaszkodásunk olykor átbillen a ló túlsó oldalára. A gyerekek immunrendszerét nem kell erősíteni legalább 3 éves korig, mert fejlődésben van a szervezet. Ekkor alakul ki a gyerekek immunrendszere. A gyerekeknél az egészségnek a stabil alapját kell felépíteni, mert minden gyermekkorban elkövetett hiba a későbbi életszakaszokban fog visszaütni.

Ha gyógyteákkal túl korán beavatkozunk az immunfejlődésbe, a későbbiekben allergia alakulhat ki. Tudnunk kell, hogy a vese 1 éves korig nem tud megfelelően kiválasztani, a máj nem tud úgy tisztítani, mint egy kialakult szervezet esetében, a bélrendszeren keresztül fél éves korig minden felszívódik, a gyomor pedig 1 éves korra éri el azt a fejlettséget, hogy bármit ehetnek a gyerekek.

Minden gyerek születéskor rendelkezik egyfajta immunitással, ezt meg kell őrizni, valamint engedni kell, hogy a szerzett immunitás kialakuljon. Azaz a gyerekeknek találkozniuk kell a fertőzésekkel, hogy a szervezet emlékezzen a kórokozóra és be tudja indítani az öngyógyító mechanizmust, amikor arra szükség van. Ettől nem óvni kell őket! Nem arra kell törekedni, hogy soha ne legyenek betegek, mert akkor nem alakul ki a megfelelő immunrendszer.

Kell-e a gyerekeknek tea?

Gyógyteákat csak akkor fogyasszanak a gyerekek, ha arra szükség van. Általában télen, a hideg időkben fordulunk hozzá, melegítő hatásuk miatt.

Gyümölcsteákat fogyaszthatnak kisgyermekek, de hígítva készítsük el. A gyümölcsteák pH értéke elég alacsony (vagyis savasabbak), ezért nem kell folyamatosan ezzel itatni a gyerekeket. Finom hűsítő ital, melyet egész évben ihatnak. Változatos, széles választékkal találkozhatunk a boltokban. Azokból a teákból, melyekben a gyümölcs épen és egészségesen, szépen látszik, áztatás után kicsipegethetjük a víztől átázott gyümölcsöket és megehetik a gyerekek.

Az édes, rooibos tea mentes minden gyermekek számára nem kedvező hatóanyagtól, bátran fogyaszthatják. Rendkívül finom tea.

Egyébként pedig vizet, vizet, vizet fogyasszanak! A teák legyenek jelen az életükben, de ne az legyen az elsődleges ital.

Ihatnak-e gyógyteákat a gyerekek? És ha igen, melyeket?

A gyógynövények speciális ételek, melyeket akkor alkalmazunk, amikor a szervezetben valamiképpen felborult az egyensúly és vagy serkenteni, vagy csökkenteni kell bizonyos szervi funkciókat.

Folyamatosan semmiképp ne alkalmazzunk gyógynövényt, csak kúraszerűen, amikor az a cél, hogy a szervezet gyógyerőit segítsük. Ez gyerekre, felnőttre egyaránt vonatkozik.

Pici babáknál, akiket még szoptat az anyukája, azt javaslom, hogy gyógyteát az anyuka igyon. Az anyatejjel a gyógytea gyógyhatása sokkal jobban fog érvényesülni, mintha közvetlenül találkozik a pici szervezet az ismeretlen gyógynövénnyel.

Kell-e a gyerekeknek tea?

Azonban egyre több azon gyermekek száma, akiket az anyukája valamilyen okból kifolyólag nem tud szoptatni és probléma esetén őket is segíteni szeretnénk. Általában emésztési problémákkal találkozunk, hasfájás, székrekedés. Felfújódásnál édeskömény, székrekedésnél ánizsmag.

Mivel a gyerekeknél a szervezet reakcióképessége gyorsabb, a hatóanyagokra érzékenyebben reagálnak, ezért nagyon minimális mennyiségben kell mérni az adagot a felhasznált gyógynövényből. 5-10 szem elegendő 0,5 liter vízbe és az áztatás se haladja meg az 5-8 percet.

Hat hónapos kortól probléma esetén adható kakukkfű, bodzavirág, csipkebogyó vagy citromfű, lándzsás útifű. Ezekre főleg hideg időkben van szükség.

Hat hónapos kor után alkalmazhatjuk a kamillát is, de ezzel óvatosan bánjunk, mert allergizál, és rendszeres használat mellett szárítja a bélrendszert. Egy székrekedéses babánál, még ha az első két alkalommal segít is, később még nehezebbé válik az ürítés.

3 éves korig ezeken a gyógynövényeken túl nincs szükség másra. Arra figyeljünk oda, hogy ha alkalmazunk is gyógynövényeket, akkor mindig csak egyféle növényt tartalmazó teát igyon a gyermek, ne keveréket, mert egy esetleges allergia esetén nem tudjuk melyik gyógynövény okozta az allergiát.

3 éves kor felett bátrabban fogyaszthatják a gyógyteákat, de az orvos és fitoterapeuta véleménye és tanácsa elengedhetetlen.

A fogyasztást illetően fontosnak tartom elmondani, hogy a gyermek nem kis felnőtt. Növekedésben lévő szervezet, gyorsabb a sejtosztódása, érzékenyebb a szervezete, érzékenyebben reagálnak a hatóanyagokra, ezért a teákat ne úgy készítsük el, mintha magunknak készítenénk. Kevesebb gyógynövényt használjunk a megszokott 2,5-3 dl vízhez: a felnőtt adagnak a felét (1 kiskanál). Az elkészült italt pedig kortyonként, szép lassan igya meg a gyerek. Olykor az se baj, ha kanalanként juttatjuk be a gyermek szervezetébe például a kakukkfű esetén.

Kell-e a gyerekeknek tea?

Hét éves korig a mentaféléket kerülni kell, mert epilepsziás rohamot válthat ki, gégeizom-görcsöt és fulladást okozhat.

Gyermekeknek üdítő italként ne adjunk fekete teát vagy zöld teát, viszont nagyon jó és hatásos hasmenéses, gyomorrontásos gyermeknél kanalanként bejuttatva a szervezetbe.

Hány éves kortól igyanak teákat a gyerekek üdítő italként?

A gyerekek mindennapjaiban a megfelelő víz legyen elsősorban jelen. Az alacsony ásványianyag-tartalmú forrásvíz. Ásványvizet ne adjunk rendszeresen, mert megterheli a gyermek veséjét. A tea pedig semmiképp ne legyen állandó itala.

Ahogy már azt említettem, gyógyteát csak akkor igyanak, amikor arra szükség van.

1-2 éves korig csak olyan teákat igyanak, amelyek egy összetevőből állnak, hogy kiszűrhető legyen az esetleges érzékenység.

2-3 éves kor után ismerkedhetnek a vegyes gyümölcsteákkal, rooibos teával. A rooibos teákat gyermekeknek különösen szeretem ajánlani, mert nem igazán lehet termeszteni, csak természetes közegében tud nőni, ezért minden rooibos tea bio.

Természetesen minőségében vannak eltérések, és az ember mégis próbálkozik a termesztésével, de a tea minősége annak fogyasztásakor azonnal észlelhető. Alapvető édes íze miatt a gyerekek szeretik és nincs benne semmilyen olyan hatóanyag (pl. koffeinszármazék), amely a gyermeki szervezetet megbolygathatná.

Óvodás, kisiskolás, nagyiskolás gyerekek bátran ihatnak teákat, teakeverékeket.

Hogyan ízesíthetjük a teát? Kell-e ízesíteni?

A jó minőségű teák nem igénylik az ízesítést, mert van ízük. A gyerekeknek azonban az édes ízre a szervezet fejlődése szempontjából szükségük van. Az édes íz fogja táplálni, növekedésükben segíteni. Ösztönösen az édes ízt keresik, ezért ami nem édes azt sokszor elutasítják.

Amennyiben a gyermek az “üres” teát nem hajlandó meginni, próbálkozzunk meg a teák keverésével. A legegyszerűbb ötlet az édes rooibost összekeverni gyümölcsteával.

Kell-e a gyerekeknek tea?

Az ízesítést lehetőleg mellőzzük, de nem azért, mert nem szabad ízesíteni a teákat, hanem azért, mert ha a teát a gyerekek a mindennapokban rendszeresen isszák, sokat isznak, akkor a túl sok hozzáadott cukor/méz roncsolhatja a fogakat, súlyproblémákat okozhat.

Betegségek idején azonban kifejezetten hasznos lehet, ha édesítjük a teát. Különösen a méz nagyon jó erre a célra, mert olyan enzimeket találunk meg benne, ami az emberi szervezetből hiányzik betegség idején. A méz, a jó minőségű cukor segíteni fog a felépülésben. Amikor köhög a gyerek, kimondottan ajánlatos beletenni a mézet, mert nedvesíteni fogja a tüdőt, segíti a váladékok felszakadását.

Általánosságban elmondhatom, hogy cukrot és mézet csak a csészébe tegyünk. A teáskannába leszűrt teához adott cukor azonnal reakcióba lép a levegő baktériumaival és fermentálódni kezd. Egy megcukrozott és fel nem használt tea pár óra leforgása alatt egy természetes erjedési folyamaton megy keresztül. Legyen mindig friss a tea!

Milyen előnye van a teaivásnak?

A teaivás elsősorban a folyadékháztartást segíti egyensúlyban tartani. Gyerekeknél fokozottan figyelni kell a megfelelő folyadékmennyiség pótlására, mert szaladgálnak, rohangálnak, aktívak és elfeledkeznek arról, hogy szomjasak. Egy gyermek figyelmét annyira leköti a körülötte zajló világ, hogy erre ügyet sem vet. 

Hogyan használhatjuk még egyéb módon a különféle teákat a gyerekeknél?

A teákat természetesen nem csak megitathatjuk a gyerekekkel, de fürödhetnek benne, inhalálhatnak, gargarizálhatnak vele, sebeket borogathatunk velük, a teák növényeiből kenőcsöt, krémet készíthetünk, némelyikből párnát a pihentető alváshoz.

Mind a gyógytea fogyasztásakor, mind azok külső használatakor orvos véleményét ki kell kérni. Érdemes fitoterapeutával is egyeztetni használat előtt az adagolást illetően, például mert egyes gyógynövények allergizálhatnak.

Fürdőkhöz, borogatásokhoz valamivel több teafüvet használjunk, mint a tea készítéséhez, és a fürdővízhez nem kell sokat öntetni, nehogy érzékeny legyen rá a gyerek. A fürdés kb. 3 perc. Ha nincs allergiára utaló jel, önthetünk több teát a fürdővízhez és a fürdési idő is megemelhető 5-10 percre. Arra figyeljünk, hogy a szív ne kerüljön víz alá. Borogatásoknál hagyjuk a teát langyosra kihűlni.

Rácz Anikó blogját ITT érhetitek el.

Fotók: Lucai Gabriella, teaharmonia.hu

További érdekes cikkeink: