Gyerek

Jól vizsgáztak az “Ország Játéka” verseny díjazottjai

Szombat délután a korábbi évek hagyományainak megfelelően kakaó- és kalácspartira hívta meg legaktívabb törzsvásárlóit a JátékNet.hu.
2016. November 21.

A Gellért szálló egyik termébe igazi „játékbarlangot” varázsoltak, ahol a meghívott vendégek kipróbálhatták az „Ország Játéka 2016” verseny díjazott termékeit.

– Az érdeklődés ezúttal is felülmúlta a várakozásainkat, délután kettőtől este hétig folyamatosan érkeztek a vendégek, sok-sok gyerek, szüleik, nagyszüleik kíséretében. Ismét igazi családi programmá sikerült tennünk a hagyományos közönség találkozót – hangsúlyozta Tálosi Péter, a JátékNet.hu marketing vezetője.

Az est végéig az első becslések szerint több mint 2500-an éltek a lehetőséggel, hogy személyesen kipróbálják a versenybe nevezett és díjazott játékokat. A földre terített hatalmas játszó-szőnyegen és az asztalokon megállás nélkül ment a játék, a gyerekek nagy élvezettel vették birtokukba a teljesen új, még ismeretlen játékokat.

Nagy sikere volt az új lego építőjátéknak, de sokan választották az új társas játékokat, többek közt a Spletto!-t és az Up the rock! címűt, hangos örömujjongások csaptak fel egy-egy sikeres pöccintés hatására az ICE Cool ügyességi játéknál, sorban álltak a gyerekek, hogy kipróbálhassák a rajzoló robot teknőst, a forgalmazóknak több darabot is be kellett vetniük, hogy minden gyerek kipróbálhassa az emberi hangra programozott Teksta nevű kutyarobotot…

Egymás kezéből vették ki a View Master nevű virtuális látcsövet, a legkisebbek pedig hasra fekve a pörgő-forgó teknős mozgását követték. A nagyobbacska lányok kipróbálták a parfümkészítés tudományába beavatókészletet, de szívesen vették kézbe a legújabb Barbie babát is… Lehetett gyurmázni, többféle, nem is akármilyen anyaggal, kreatívan rajzolni, színes fagerendákból házat, várat építeni …

Aki pedig a játék hevében megéhezett, finom kakaót kapott, hozzá csokis kalácsos majszolhatott. Ízlettek a sütemények, fogyott az üdítő – nagyszerű volt a hangulat. Ha lehet,ezt még tetézte a családi parti záróprogramja, a Gőgös Gúnár Gedeon meséjéből készült Libabál című CD lemez élőzenés bemutatója, a Veronaki együttes előadásában.

A közönségtalálkozó ékes példája annak, hogy mennyire felértékelődik a vevőközönséggel kialakított a közvetlen kontaktus, még akkor is, ha egy kifejezetten internetes vásárlásra specializálódott áruházról beszélünk, hiszen az amúgy arctalan digitális kereskedő-vásárló kapcsolat ilyenkor kézzelfoghatóvá, személyessé válik.