Gyerek

Jó étvágy mellett is fogy a gyerek? Ez is okozhatja

Kétségbeejtő, ha rendesen eszik a gyerek, mégis fogy. Vajon mi okozhatja, milyen betegség állhat a háttérben? A szakember válaszol.
2021. Március 19.
Eszik, mégis fogy? (Fotó: iStock)

A gyerekek növekedése, testsúlya és izomzatának fejlődése nagy hangsúlyt kap mind a szülők, mind az orvosok körében, ugyanis betegségre adhat okot, ha ezek közül valamely kicsúszik az átlagból. Hogy a gyermek egészségesen fejlődjön, annak elengedhetetlen része a megfelelő táplálkozás – ám mi van akkor, ha ennek ellenére fogyásnak indult a gyerekünk? Hogy milyen betegség állhat a hátterében, arról dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa beszélt.

Nem hízik a gyerekem! Baj?

A gyerekek magasságát, testsúlyát a genetika erősen befolyásolja, így ne ijedjünk meg, ha a gyermekünk esetleg alacsonyabb BMI-vel (testtömeg index) rendelkezik úgy, ha mi, szülők is vékonyabbak vagyunk. A genetika mellett figyelembe kell még venni a gyerek életkorát, fizikai aktivitását, mozgásigényét, táplálkozási szokásait is. Baj akkor van, ha egy bizonyos skála alatt helyezkedik el a gyerekünk, illetve, ha viszonylag rövid időn belül fogyás következett be. Ilyen esetekben jobb szakorvoshoz fordulni, hiszen előfordulhat, hogy betegség okozza a problémát (erre főleg akkor van nagyobb esély, ha más panaszok is előfordulnak).

Van egyéb panasza?

Amennyiben a gyerekünk veszít testsúlyából, akkor első körben a következőket érdemes végig gondolni: Megváltoztak-e az étkezési szokásai? Volt-e a közelmúltban beteg? Többet mozog-e, mint eddig? Stresszes időszakot él át?Ha nem történt semmilyen változás, akkor kutasson egyéb panaszok után: Aluszékonyabb? Ingerültebb? Túlságosan pörög? Széklete rendben van? Vannak bőrtünetei? Egyéb panaszai?

Fogyást, alacsony testsúlyt gyakran pajzsmirigy túlműködés okoz

A fogyást a gyerekeknél gyakran pajzsmirigy túlműködés okozza. Ilyenkor a mirigy a normálisnál több pajzsmirigy hormont (FT3, FT4) termel. Ez komoly befolyást gyakorol a szervezet anyagcseréjére, ugyanis az ilyenkor felgyorsul – ez az oka többek között annak is, hogy azok, akik pajzsmirigy túlműködéssel küzdenek, gyakran tapasztalnak fogyást, és az izomépítés is nehézségekbe ütközik.Az állapot emellett olyan tüneteket is generálhat, mint az alvászavar, fokozott idegeskedés, hajhullás, gyakori széklet/hasmenés, lányoknál menstruációs zavarok, koncentrációs nehézségek.

Legtöbbször könnyen orvosolható

Amennyiben a laborvizsgálat igazolja a túlműködést, akkor még nincs vége a diagnózis felállításának, ugyanis a pontos kép miatt szükség van még UH vizsgálatra is, ahol fény derülhet arra, ha a hormonzavart esetleg göbök, daganat, strúma esetleg gyulladás okozza. A pajzsmirigy túlműködés akár egy gyakori autoimmun betegség, a Graves-Basedow kór miatt is lehet. A megfelelő kezelés csakis a pontos diagnózis tudatában lehetséges- mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa.A terápia leggyakrabban gyógyszeres kezelés, melyet kiegészít a jódbevitel mérséklése. Ezen kívül szükség lehet még a göbök vizsgálatára, és ha indokolt, azok eltávolítására. Pajzsmirigy megnagyobbodás esetén a szerv egy része, illetve egésze eltávolításra is kerülhet (ilyenkor pajzsmirigy hormonpótlásra szorul a beteg, de teljes értékű életet élhet).

Forrás: Budai Endokrinközpont