Gyerek

Javulhat a gyermekellátás színvonala

A felnőtt mellett a gyermekellátás színvonala is javulhat a kórházfejlesztésekkel. Az ígéretek szerint fejlesztik a sürgősségi ellátást, a gyermekpszichiátriát és a gyermekaddiktológiát is.
2017. Július 25.

A fejlesztések mellett a fővárosban tapasztalható aszimmetriát is korrigálják, a budai és a pesti oldal között nagy különbség tapasztalható a gyermekkórházi ellátásban: Pesten ezer, Budán 197 ágyon tudják fogadni a betegeket. Az Egészséges Budapest program (EBP) néven elindult fővárosi kórházfejlesztés fontos feladata ennek a területi egyenetlenségnek a felszámolása – írja a Magyar Idők.

A VIII. kerületi Bókay, illetve a IX. kerületi Tűzoltó utcai gyermekklinikákat a leendő dél-budai szuperkórházba költöztetik. Cserháti Péter, az EBP miniszteri biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy ez döntötte el, hogy nem a Szent Imre-kórház bővítésével alakítják ki a dél-budai szuperkórházat, mert az új egységek ott nem fértek volna el.

A tervek szerint mind a három centrumkórház gyermekellátással is rendelkezik majd: a Honvédkórházhoz tartozik majd a Bethesda Gyermekkórház, míg a Szent László Kórház-Országos Kardiológiai Intézet bázisán létrejövő komplexumnak a Heim Pál Gyermekkórház adja a gyermekellátási részét.

A leendő dél-budai centrumban a legkorszerűbb diagnosztika helyben elérhető lesz, egyetlen gyereket sem kell majd ezért máshová átszállítani, most ugyanis a két gyermekklinikán nincs sem CT, sem MR.

A már meglévő két nagy gyermekgyógyászati intézményben is jelentős fejlesztések indulnak, a kormányhatározat szerint már az idén 200 millió forintot kap a Heim Pál Gyermekkórház orvosi műszerek beszerzésére.

Itt a Heim Pál Gyermekkórházban épül fel az új országos gyermekbaleseti és gyermeksürgősségi centrum. Kialakítanak benne egy serdülő- és ifjúsági pszichiátriát, valamint addiktológiai központot. Erre 659 millió forintot különített el a kormány.

A Bethesda Gyermekkórház a gyermeksürgősségi központ a pesti oldal északi részén, itt új diagnosztikai egységek és műtőblokk épül. Erre 6,4 milliárd forintot szavazott meg a kormány.

A fejlesztés másik fontos eleme a gyermekpszichiátriai osztály kialakítása, amely jelent pillanatban hiányzik és az egyházi intézményekben jelenleg nem elérhető szülészeti-nőgyógyászati ellátás kiépítése. A meglévő épületek felújítását is ígérik.

Kapcsolódó cikkeink:

Akik a gyerekek egészségéért küzdenek

Szülő és gyermek együtt lehet a Bethesdában

Forrás: Magyar Idők