Gyerek

Itt a bizonyíték, hogy fontos a reggeli

Azok a tinik, akik kihagyják a nap első étkezését, egy életre gyengébb csontokkal, kisebb aggyal és lassabb anyagcserével rendelkeznek kortársaiknál - derült ki egy kutatásból.
2017. Augusztus 28.

Itt a bizonyíték, hogy fontos a reggeli

A King’s College London munkatársai egyetértenek abban, hogy a reggeli valóban a nap legfontosabb étkezése, de közben azt is vallják, hogy kamaszok esetében szinte létfontosságú, hogy ébredés után egyenek valamit. Ha ugyanis ebben a szenzitív periódusban rendszeresen kimarad a reggeli, az már a fejlődést is befolyásolja: nem jut a szervezet elég vashoz, energiához, folsavhoz, kalciumhoz, ami számos egészségügyi probléma gyökere lehet.

A szakemberek a kutatás során négy és 18 év között gyerekek napi étkezési szokásait követték 2008 és 2012 között. Mint kiderült, a 11 és 18 év közötti gyerekek mintegy negyede minden reggel kihagyta a reggelit, ugyanez pedig a négy és tíz év közöttiek hét százalékára volt igaz.

A reggelit elbliccelő gyerekeknek harmada vashiányos, míg az ötöde nem jut elég kalciumhoz, hét százalék szervezetében pedig kevés a folsav. “Mindez azt sejteti, hogy a reggeli valóban rendkívül fontos étkezés, hiszen ezeknek a tápanyagoknak a hiánya az egész életminőséget, egészséget befolyásolja abban a korban, amikor a szervezet még fejlődésben van” – mondja a kutatást vezető Dr. Gerda Pot.

Kapcsolódó cikkeink:

Inkább két reggeli, mint egy sem

Reggeliztél ma már?

Forrás: Medipress