Gyerek

Hol élnek a világ legfittebb gyerekei?

A szakemberek 50 különböző ország fiataljainak fittségét vizsgálták, hogy kiderüljön, hol élnek a világ legsportosabb gyerekei.
2016. Szeptember 27.

A Children’s Hospital of Eastern Ontario (CHEO) kutatása szerint a leginkább fitt gyerekek a következő országokban élnek: Tanzánia, Izland Észtország, Norvégia és Japán. Az utolsó helyen Mexikó áll, Kanada a 19., az USA a 47. helyen foglal helyet, Magyarországgal kapcsolatban viszont nincsenek adataik.

„Az egészséges gyerekekből egészséges felnőttek lesznek, és mindez az egészség mellett a kognitív képességeknek is kedvez. Szomorú, hogy az amerikai gyerekek ilyen rossz helyen állnak a listán” – mondja a kutatást vezető Justin Lang, a Healthy Active Living and Obesity (HALO) kutatócsoport tagja.

A kutatásból az is kiderült, hogy azokban az országokban, ahol erős a középosztály, vagyis kisebb a különbség a gazdagok és a szegények között, a jelek szerint fittebbek, mint az egyenlőtlenebb körülmények közül érkező társaik.

A British Journal of Sports Medicine című szaklapban publikált kutatás szerzői remélik, hogy idővel egyre több standardizált teszt elkészítésérére lesz lehetőség a világ minden részén, hogy felmérhető legyen a gyerekek egészségi állapota.

Forrás: MediPress