Gyerek

Hihetetlen mértékben nő a gyerekkori rövidlátás

A világjárvány idején elképesztő mértékben megnövekedett a rövidlátás a gyerekek körében. Az ok nem a koronavírus, hanem a több hónapos karantén.
2021. Május 08.
Hihetetlen mértékben nő a gyerekkori rövidlátás (fotó: Getty Images)

A karantén-rövidlátás évének nevezte a JAMA Ophthalmology, az amerikai szemészeti folyóirat a 2020-as évet – írja a Qubit.hu, a New York Times cikke nyomán. Azért aposztrofálta így a tekintélyes a szaklap a tavalyi évet, mert kutatások sora jutott arra a következtetésre, hogy a karantén helyzet, a kijárási korlátozások miatt a gyerekek látása világszerte nagymértékben romlott. Ennek oka a szakmai vélemények szerint az, hogy a gyerekek túl sok időt vannak, voltak otthon, keveset a szabadban, gyakran képernyő előtt töltve az idejüket és nem a természetes fényben.

Kanadai kutatók úgy találták, hogy az iskolák bezárása után a 8 évesek azon felül, amit otthon oktatás miatt a képernyő előtt kellett tölteniük, további 5 órát töltöttek naponta képernyő nézéssel. Ezzel párhuzamosan egy másik kutatás úgy találta, hogy digitális átállás jelentősen fokozta a rövidlátás kialakulásának esélyeit kisiskolás korban.

A JAMA Ophthalmology-ban egy másik tanulmány arról számol be, hogy több mint 125 ezer 6-8 éves gyerek látását vizsgálva 2020-ban az előző öt évhez viszonyítva megháromszorozódott a rövidlátás gyakorisága. A nagyobb gyerekekre ez azonban nem érvényes, így úgy gondolják, hogy az ok kevésbé a képernyőhasználatban keresendő, mint inkább annak, hogy kevés időt töltöttek természetes fényben a gyerekek.

A rövidlátás oka genetikai és környezeti tényezőktől is függ. Akiknek mindkét szülője rövidlátó, azok a gyerekek nagy valószínűséggel szintén azok lesznek. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a rövidlátó gyerekek száma, ami arra enged következtetni, hogy mivel a gének ilyen gyorsan nem változnak, ezért a környezeti tényezőknek is jelentős szerepe van benne. Méghozzá annak, hogy a kültéri, természetes, nappali fénynek kevésbé vannak kitéve a gyerekek.

A gyerekek többsége enyhén távollátónak születik, a szemük alakja egy leeresztett labdára hasonlít. Az évek múltával gömbölyödik ki a szemük, azonban, ha ez a nyúlás egy ponton nem áll meg, akkor rövidlátás alakul ki. A természetes fény lassítja a szem nyúlását. A rövidlátóknál gyakrabban alakulnak ki később olyan szövődmények, mint a zöld-és szürkehályog, makuladegeneráció, szélsőséges esetben pedig retinaszakadás vagy -leválás.

A rövidlátás nem gyógyítható, de kezelhető, akár multifokális kontaktlencsékkel, akár a szemtest megnyúlási folyamatát lassító atropin hatóanyagú szemcseppekkel, illetve olyan, csak éjjelre felhelyezett speciális kontaktlencsével, amely megakadályozza a szaruhártya alakjának megváltozását, és kialakítja a nappali éleslátást. A szemészek szerint azonban a legjobb prevenció, ha gyerekek kevesebbet időt töltenek bent a lakásban és jóval több időt vannak a szabadban.

Forrás: Qubit.hu