Gyerek

Házimunkák, amik hasznos dolgokra taníthatnak – Tippek életkor szerint

A következő házimunkákkal nem csak ezen tevékenységek elvégzését tanulhatják meg a gyerekek, de hasznos képességeket is.
2020. Április 09.
Házimunkák minden életkorra, amelyek hasznos képességekre tanítanak (Fotó: Getty Images)

A legfontosabb, hogy a gyerekek házimunkáját kezeljük úgy, mintha valódi munka lenne – tehát felelősséggel járó feladatok. Ettől függetlenül lehet szórakoztatóvá tenni, de így még inkább felelősségre és időgazdálkodásra lehet vele tanítani a csemetéket. Életkoruk szerint a következő feladatokat bízhatjuk a gyerekekre.

Feladatok 2 éveseknek

Szedje össze a játékokat

Ez már fiatalabb korban segít megtanulni a gyerekeknek, hogy összepakoljanak maguk után, és egy könnyű első lépés a későbbi bonyolultabb feladatokhoz. Jelöljünk ki egy kosarat a gyermek számára, mutassuk meg neki, hogy veheti fel a játékot és teheti bele, majd hagyjuk, hogy ő is megcsinálja ugyanezt.

Mossa meg a termékeket

A konyhában az étel készítésénél egy ekkora gyermek az előkészítésbe vonható be, azon belül is az alapanyagok megmosásába. Így egyrészt már kiskorában hozzászokik ahhoz, hogy sürgölődjön a konyhában, és ösztönzi majd később a saját ételei elkészítésére.

Egy plusz kézpár

Ebben a korban a gyerekek szeretnek megfogni, felemelni dolgokat. Éppen ezért megkérhetjük, hogy segítsen szétválogatni a fehér ruhákat és a színeseket, vagy hozza oda hozzánk a seprűt, lapátot, stb.

Feladatok 3-4 éveseknek

Portörlés

Adjunk egy portörlőt a gyermeknek, majd hagyjuk, hogy letörölje azokat a területeket, amelyeket ő is könnyen elér – például az alsó polcokat.

A bevásárlás szétválogatása

Ha a bevásárlás után lepakoltuk a csomagokat, megkérhetjük a gyermeket, hogy csoportosítsa az egyes termékeket az alapján, hova kell ezeket pakolni. Ez arra ösztönözheti, hogy néhány év múlva már teljesen magától elpakoljon.

Rendrakás a szobában és az ágy megigazítása

Ebben a korban már érdemes elkezdeni hozzászoktatni a gyermeket ahhoz, hogy megigazítsa a saját ágyát felébredés után. Arra is meg lehet kérni, hogy pakolja össze a szobát, a szétdobált játékokat tegye a helyére – így megtanulja, hogy tartsa rendben a környezetét.

Feladatok 5-6 éveseknek

Segítsen be a háziállatok ellátásába

Reggeli és vacsora előtt meg tudjuk kérni a gyermeket, hogy ellenőrizze le, van-e elég vize és étele a házi kedvencnek. Ha valamiből kevés van, azt fel is töltheti. Ezek a feladatok elősegítik, hogy felelősségteljesebb legyen a csemete, illetve hogy egy adott feladatot tudjon ütemezni.

Öltözzön fel

Az ennyi idős gyerek már összeválogathatja maga a ruháit az időjárásnak megfelelően, és akár segíthet abban is, hogy a téli, illetve nyári ruhákat dobozba pakolja, ha éppen nincs ezeknek szezonja. Ez segítheti neki a szervezési feladatok elsajátítását, és megakadályozni, hogy szétszórja a ruháit.

Készítsen tennivaló listát

Ugyan írni még valószínűleg nem tud, de rajzokkal elkezdheti elsajátítani a tennivaló lista elkészítését egy ekkora gyermek. Bevásárló lista, házimunka teendőt, a reggeli készülődés rutinja – ezeken érdemes gyakorolni. Nézzük át mindig a listáit, hogy ne maradjon ki semmi.

Feladatok 7-9 éveseknek

Segítsen az ételek előkészítésében

Ennyi idősen segíthet a gyerek megteríteni az asztalt, besegíteni a főzésbe, utána a rendrakásba. Akár abban is segíthetnek, hogy megtervezik velünk a menüt, és recepteket is keresgélhetnek, majd listát készítsenek a szükséges összetevőkről.

Kerti feladatok

Ha hétvégén rendet rak a család a kertben, az tanítja a csapatmunkát a gyermeknek. Ebben a korban olyan feladatokat érdemes a gyereknek adni, mint a növények locsolása, a gyomnövények kihúzása, a kerti bútorok és játékok letörlése.

A szoba takarítása

Ilyenkor már bátran megkérhetjük a gyermeket, hogy a játékok és a ruhák összepakolása mellett takarítsák is ki a szobájukat. Ha ezt már fiatalon megtanulja egy gyerek, kamaszkorában már nem lesznek ezzel problémák.

Feladatok 10-12 éveseknek

Alapvető költség-tervezés

A gyereknek megtaníthatjuk a költségek tervezésének alapjait azzal, ha megkérjük, írjon listát a bevásárlásról, illetve azon fontos dolgokról, amelyekre a háztartásnak szüksége van. Tüntesse fel ezek mellé az egyes termékek árát úgy, hogy a lehető legminimálisabb összeget kelljen a termékekre fordítani.

Autómosás

Az autómosó helyet hétvégén akár a gyermekre is rábízhatjuk, hogy segítsen kitakarítani az autót, kívül és belül.

Háztartási gépek

A 10-12 éveseket már megtaníthatjuk arra, hogy a különböző háztartási gépeket, mint a mosógép vagy a mosogatógép, hogy kell beprogramozni. Milyen gombokat kell megnyomni, milyen programok vannak, mikor mit használunk. Ilyenkor természetesen mindig felügyeljük, de ha idősebbek lesznek, már maguktól is menni fog nekik.(A cikk forrása: mother.ly)