Gyerek

Házi nutella recept

Készítsetek ti is házi mogyorókrémet, csokis, pont annyira édes, ahogy nektek jó és könnyű elkészíteni. Kis és nagy mókusoknak is ajánlott.

Imádom a bolti mogyorókrémet, nagy rajongója vagyok, az a kanalazós fajta, én magában szeretem a legjobban. A gyerekekre hivatkozva szoktuk vásárolni, de talán a kisfiam és én vagyunk leginkább függőek.

Amióta viszont ettem ennek házi verziójából, nem kérdés, hogy melyiket választjuk. A házi verzió ugyanis igazán mogyorós, csokis, és csak annyira édes, amennyire mi akarjuk.

Tudtad, hogy a csokis mogyorókrém Napóleon külpolitikájának mellékterméke?

Amikor 1806-ban a francia császár kereskedelmi embargó alá vonta Angliát, Európán eluralkodott a csoki- és kakaóhiány, mivel korábban a brit gyarmatokon keresztül érkezett a kontinensre ez az árucikk. Az olasz cukrászok ekkor találták ki, hogy a csokoládét olcsó darált mogyoróval keverjék.

Hozzávalók:

  • 20 dkg törökmogyoró
  • 1 csipet só
  • 1-2 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál olaj
  • 2-3 evőkanál cukrozatlan kakaó
  • 1,5 dl tejszín
  • 10 dkg tejcsokoládé

A készítéshez törökmogyorót kell használni, nekem nagy szerencsém, hogy ez megterem a szüleim kertjében, ráadásul papa mindig megtöri nekünk, így itthon már csak pirítani kell.

Házi nutella recept

Ehhez a mogyorót tegyük teflon serpenyőbe, és folyamatosan mozgatva, rázogatva pirítsuk. Vigyázzunk, hogy ne égjenek meg a szemek.

Házi nutella recept

A forró mogyorószemeket tegyük konyharuhába, és dörzsöljük le a róla a héját, amennyire csak lehet.

Házi nutella recept

Ezután következik a mogyoró darálása, ami talán a legnehezebb művelet, ha nincs nagy teljesítményű aprítónk. Nekem sincs ilyen, ezért kézi diódarálón ledaráltam a mogyorót, majd mixerben folytattam a keveréseket. Így maradnak a mogyorókrémben apró szemcsék, de ez nem ront rajta egy csöppet sem.

Házi nutella recept

Szóval ehhez a darált mogyoróhoz adtam a csipet sót, a kakaót, cukrot és az olajat, amivel összedolgoztam.

Házi nutella recept

A csokit vízgőz felett felolvasztottam, majd a felmelegített tejszínnel összedolgoztam. Ezt hozzáadtam a masszához, majd üvegbe töltöttem.

Házi nutella recept

Kenhető kenyérre, mehet sütibe, palacsintába, de akár ajándékba is adható.

Hűtőben tartandó, max. kb. 2 hétig áll el.

Jó étvágyat hozzá!

Rácz Anikó blogját ITT találjátok.

Kapcsolódó cikkeink: