Gyerek

Ha így osztod meg a gyerekkel az emlékeket, kiegyensúlyozottabb lesz

Az Otago Egyetem új kutatása szerint azok a tinédzserek, akiknek az édesanyja egy speciális módon beszélt emlékekről kisgyermekkorukban, jobban érezték magukat.
2022. Március 29.
Így segít a kisgyerekkel való kidolgozott emlékmegosztás kamaszkorban (Fotó: Getty Images)

A tanulmány szerint a 15 évesek összefüggőbb, következetesebb történeteket meséltek életük fordulópontjairól, ha az édesanyjukat 14 évvel korábban új társalgási technikára tanították. Ezek a serdülők továbbá kevesebb depressziós és szorongásos tünetről számoltak be, mint azok, akikkel az édesanyjuk a szokásos módon beszélgetett, amikor kisgyerekek voltak – számolt be róla a sciencedaily.com.

Az eredetileg a Journal of Personality című folyóiratban megjelent kutatás egy visszaemlékező beavatkozás nyomon követése, amely során 115 kisgyermekes anyát soroltak be egy kontrollcsoportba, vagy egy olyan csoportba, akik egy éven keresztül tanultak a kidolgozott visszaemlékezésről. A “kidolgozó visszaemlékezés” magába foglalja a kisgyermekkel folytatott nyílt és reagáló beszélgetéseket a mindennapi múltbeli eseményekről, mint például a kacsaetetés a parkban.

A projekt vezetője, Elaine Reese szerint, aki a Pszichológiai Tanszék professzora, azok a serdülők, akiknek az édesanyja részt vett a korábbi coaching üléseken, beszéltek életük nehéz eseményeiről – például a szüleik válásáról vagy az internetes zaklatásról -, és jobban beleláttak abba, hogyan formálták a megéltek őket, mint személyeket. Ez a kutatás az első, amely kimutatta az anya-gyermek között az emlékek megbeszélésének hosszútávú előnyeit a serdülők fejlődésére nézve.

“Az eredményeink azt sugallják, hogy a szülőkkel folytatott rövid coaching ülések a gyermekek életének korai szakaszában hosszú távú előnyökkel járhatnak, mind a serdülés folyamatában, mind a nehéz életeseményekről való beszélgetésekre nézve, mind a jóllétük szempontjából” – mondta Reese profeszzor.

Hozzátette, hogy úgy gondolják, hogy a szülők kidolgozott visszaemlékezése segíti a gyerekeket teljesebb, specifikusabb és pontosabb emlékeket kialakítani az élményeikről, ezzel az emlékek gazdagabb tárát biztosítva, amit serdülőkorban az identitásuk kialakításakor használhatnak fel. Továbbá arra is megtanítja a gyerekeket, hogyan kell nyíltan megbeszélni a múltbéli érzéseket.

“A végső cél az, hogy a szülőket arra ösztönözzük, hogy érzékenyebb és reagálóbb beszélgetéseket folytassanak gyermekeik életeseményeiről” – hívta fel rá a figyelmet.

A kutatók folytatni szeretnék a vizsgálatot, nyomon követve a felnőttkor felé tartó résztvevőket, hogy meghatározzák az édesanyjuk kidolgozott visszaemlékezésének esetleges hatásait.