Gyerek

Furcsa étkezési szokások a kisgyereknél, amelyek mégis teljesen normálisak

Semmit nem akar megkóstolni? Csak egyfélét enne állandóan? Vagy csak a bézs színű ételek a kedvére valók? Néhány furcsának tűnő étkezési szokás nem is annyira ritka, és különösebb aggodalomra sem adnak okot.
2022. Március 23.
Furcsa étkezési szokások a kisgyereknél, amelyek mégis teljesen normálisak (Fotó: Getty Images)

Függetlenül attól, hogy babaként mindent szívesen megkóstolt a gyermeked a hozzátáplálás során, vagy ha már kezdettől fogva válogatósabb volt, nagy az esélye annak, hogy kisgyermekkorban körülményesebbek lesznek az étkezések.

Természetes nem szándékosan okoz nehézséget az étkezés körül, de ahogy a kétévesed például leginkább a piros színű ruhákat szereti, úgy kezd arról is kialakulni a véleménye, hogy mit szeret és mit nem szeret enni. Ha ehhez még társul az, hogy a kisgyerekek ízlelőbimbói túlérzékenyek az erőteljesebb ízekre, természetes módon kisebb az étvágyuk, ami illeszkedik a lassuló növekedési ütemnek, máris érthető, miért olyan gyakoriak az asztal körüli viták.

Bármilyen zavaró is legyen néhány étkezési szokás, ha tudjuk, hogy ezek teljesen normálisnak mondhatók ebben a korban, egy kicsit könnyebbé teszi azt, hogy megbirkózzunk velük.

A whattoexpect.com összegyűjtött néhány olyan étkezési szokást, amelyek felnőtt szemmel idegesítőnek vagy aggasztónak tűnhetnek, de mégis teljesen normálisak.

Minden ételt elutasít

Ahogy fejlődik a kisgyermek ízlése, eljut arra a felismerésre, hogy ő maga hozhat döntéseket. Ez azt jelenti, hogy néha (sokszor) nemet mond különböző ételekre, csak azért, mert úgy érzi, megteheti. Vagyis szeretné érezni a kontrollt, és az étel visszautasítása az egyik módja annak, hogy ezt megszerezze.

Máskor viszont egyszerűen nem szimpatikus neki egy-egy étel, és ezért nem akarja megkóstolni. A kutatások szerint gyakran 8-10 próbálkozás is kell egy új élelmiszerrel, étellel, amire azt a gyermek hajlandó megkóstolni.

Érdemes lehet megpróbálni, hogy amikor a kisgyerek elutasít valamit, maradj nyugodt, és az adott ételt akkor is tedd az asztalra. Jó ötlet lehet az ételeket úgy tálalni, hogy az egyes alapanyagok, köretek, stb., külön vannak, és mindenki szedhet magának mindenből, amit akar. Ez a kisgyermeknél a kíváncsiság miatt lehet ösztönző, és kisebb valószínűséggel vált ki dacos hozzáállást, mint amikor valami számára szokatlant teszel a tányérjára.

Az elutasított ételeket tálalhatod úgy is, hogy valamilyen ismerős kedvenccel legyen együtt, így kevésbé lehet nyomasztó a gyermek számára. De az is beválhat, ha a kisgyermek segítségét kéred az ételek elkészítéséhez: lehet, hogy szívesebben kóstolja meg a zöldséges tésztát, ha ő maga keverte bele a kedvenc sajtját.

Csak bézs színű ételeket eszik

Úgy tűnik, hogy a kisgyermeked természetes módon választja inkább a fehér vagy bézs színű ételeket? Ezzel nincs egyedül. A bézs színű ételek – gondoljunk a kenyérre, a kekszre, a tésztára, a palacsintára, stb. – gyakran biztonságosabbnak tűnnek az ételekkel éppen ismerkedő kisgyerekeknek, akik megtanulták, hogy a halvány színek megegyeznek a kiszámítható, számukra nem ijesztő ízekkel. Az intenzív árnyalatú ételek viszont intenzívebb ízűnek is tűnhetnek.

Szerencsére ez a fázis általában nem tart sokáig. Addig is próbálkozhatsz azzal, hogy olyan világos színű ételeket kínálsz neki, amelyekben apró színfoltok vannak, például a mogyoróvajas kenyérre egy mosolygós arcot rajzolsz gyümölcsből, vagy egy kis paradicsommártást teszel a fehér tésztára. Ha így sem szeretné megkóstolni, természetesen ne kényszerítsd rá, hogy megegye. Ha amiatt aggódsz, hogy a muffinból és rizsből álló étrendből nem jut elég tápanyaghoz a gyermeked, próbáld olyan bézses színű ételekkel kínálni, amelyek tápanyagokban gazdagok.

Újra és újra ugyanazt az ételt akarja enni

A piritós és a sajtos tészta természetesen remek ételek, de ha a kisgyermek csak ezeket hajlandó enni, az időnként teret adhat az étkezés körüli vitáknak is. Ráadásul aggasztó is lehet, ha gyermeked állandóan csak banánt vagy sajtot enne, hiszen megfordulhat a fejedben, hogy lehet, hogy így nem jut elegendő tápanyaghoz.

Amit kipróbálhatsz, hogy elismered a kisgyermeked aktuális kedvencét, miközben óvatosan bátorítod arra, hogy próbáljon ki néhány újdonságot is. Tálalj minden étkezéskor különféle élelmiszereket, és engedd, hogy ő válasszon magának. Néha a kedvenc étel is köztük lehet, de nem kell minden étkezéskor azt is tálalnod. Ha a gyermeked éhes, választani fog a lehetséges opciókból.

Mindig valami mást kér, mint amit kínálsz neki

Annak ellenére, hogy összeszorul a szíved, ha a kisgyermeked gabonapehelyért könyörög, miután fél órát töltöttél azzal, hogy vacsorát főzz, a preferenciák megismerése a fejlődés egészséges, normális része. Jó dolog megtanulni, hogy azt kérjük, amit szeretnénk. De az is nagyon fontos, hogy megtanuljuk, hogy nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretnénk.

A kisgyermek ezzel gyorsabban megbirkózhat, ha ellenállsz annak a késztetésnek, hogy mindig azt készítsd el, amit kér. Főzz egyféle ételt a családnak, és mondj nemet a különleges kérésekre. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kisgyerek kedvencei nem szerepelhetnek a menüben. Jó ötlet, ha mindig van legalább egy olyan étel az asztalon, amit a gyermek valószínűleg megeszik.

Alig eszik

Néha úgy tűnhet, mintha a kedvenc kekszén kívül szinte semmit nem enne a gyermeked. De ha a növekedési üteme megfelelő, és az energiaszintje is jó, akkor valószínűleg az összes kalóriához hozzájut, amire szüksége van. Ha nem növekszik megfelelően, illetve ha az energiaszintje aggasztó, javasolt beszélni az orvosával.

Előfordulhat, hogy a kisgyermekednek nincs szüksége annyi ételre, mint gondolnád. Ha pedig korábban a nap folyamán evett egy nagyobb adagot valamelyik étkezés során, lehetséges, hogy egyszerűen nem lesz éhes később.

Jó dolog, ha megtanul hallgatni a hasa jelzéseire. Továbbra is kínáld rendszeresen, előre kiszámítható időpontokban a fő- és kisétkezések alkalmával, és engedd, hogy eldöntse, hogy akar-e enni.

Nagyon lassan eszik

Annak ellenére, hogy néha fárasztó lehet megvárni, hogy a gyermek végre befejezze az étkezést, fontos, hogy a kisgyermek időt szánjon az evésre, amikor csak teheti. Ha a reggeli miatt későn tudtok útnak indulni, vagy a vacsora miatt kitolódik a lefekvés ideje, érdemes lehet egy kicsit korábbra időzíteni az étkezéseket, és nagyjából 5 perccel a vége előtt figyelmeztetni, hogy ennyi idő múlva jó lenne befejezni.

Ha a különböző zavaró tényezőket, mint például a játékokat kiiktatod az asztaltól, az is segíthet, hogy ne legyenek még lassabbak az étkezések. Van, amikor maga az evés csap át játékba, ezért ilyenkor nem kell feltétlenül megvárni, hogy a kisgyermek minden falatot elfogyasszon a tányérjáról.

Minden zöldséget elutasít

A legtöbb kisgyerek nem nagy rajongója a zöldségeknek, amelyek általában intenzív ízűek, szokatlan illatúak, és a textúrájuk is furcsa lehet. Ha attól tartasz, hogy fontos vitaminok és tápanyagok maradnak ki a gyermek étrendjéből, próbáld meg elrejteni a zöldségeket különböző ételekben. Például tegyél reszelt cukkinit vagy répát a fasírtba, pürésített tököt a sajtos tésztába, stb.

Emellett továbbra is kínálj önmagában különféle zöldségeket, anélkül, hogy erőltetnéd. Még ha egy ideig nemet is mond ezekre a gyermeked, egy ponton dönthet úgy, hogy megkóstolja valamelyiket. De ha az adott zöldség még az asztalra sem kerül, akkor ez érthető módon nem történhet meg. Mutass példát azzal, hogy te magad is teszel a tányérra zöldségeket az egyes étkezésekkor.

Elutasítja az egyik kedvencét

A legtöbb kisgyereknek van néhány kedvenc étele, amelyeket megbízhatóan bármikor megeszik. De egy idő után még egy szeretett étel is válhat unalmassá. Különösen egy olyan fogás, amit a gyerek nap mint nap eszik.

Ilyen esetben nem érdemes nagy feneket keríteni a dolognak, helyette egy időre ne tálalj az adott ételből. Egyelőre ehelyett a gyermek válasszon más ételeket, ezek legyenek mindig elérhetőek, és bízz abban, hogy idővel visszatér a menüre a régi kedvenc is. De ha nem, amiatt se aggódj, lesz helyette más kedvenc.

Cikk forrása: whattoexpect.com