Gyerek

Ezt esszük majd 2050-ben

A hazai lakosság szerint 30 év múlva a már napjainkban is népszerű allergénmentes, valamint bio, vegán és paleo étrend erősödhet leginkább, miközben az iparági előrejelzésekkel ellentétben a húsfogyasztásban inkább csökkenést várnak.
2018. November 25.
Ezt esszük majd 2050-ben

Ez derül ki a K&H felméréséből.

“A reprezentatív, 600 fő megkérdezésével történt kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy a lakosság véleménye szerint hogyan fognak átalakulni étkezési szokásaik 2050-re. Becslések szerint ugyanis bő 30 év múlva a világnépesség mintegy 30%-kal, az élelmiszer iránti kereslet viszont 70%-kal fog nőni. Ez a dátum ugyan messzinek tűnhet még, de a szektor jövője szempontjából már most érdemes felkészülni a fogyasztói igények, trendek változásaira, és ehhez igazodóan megtervezni a jövő beruházásait” – ismertette a kutatás részleteit Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

Ezt esszük majd 2050-ben

Minden mentes étkezésé lehet a jövő

A megkérdezettek válaszai alapján az látszik, hogy az előttünk álló évtizedekben a már ma is igen népszerű allergénmentes és a bio, vegán, illetve paleo étkezési trend erősödhet leginkább, de a kész- és gyorséttermi ételek, valamint a zöldség, gyümölcs és a hazai élelmiszerek fogyasztásában is jelentős növekedést vár a hazai lakosság. Érdekes módon éppen a hús- és tejtermékek esetében számolnak a leginkább visszaeséssel a válaszadók, holott az iparági előrejelzések szerint globálisan a húsfogyasztás drasztikusan emelkedhet az elkövetkezendő három évtizedben. “A húsfogyasztás kétszer gyorsabban nő, mint a népesség. Míg 1960-ban egy fő mindössze 22 kg húst fogyasztott el, addig 2015-ben már 42 kg/fő volt az éves globális húsfogyasztás, 2050-re pedig 52 kg/fő mennyiséget jósolnak” – mondta el Tresó István.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: K&H