Gyerek

Ennyi mozgás is elég, hogy ne hízzon el a gyerek

Egy vizsgálat megmutatta, hogy egészen kevés magas intenzitású fizikai aktivitás is csökkentheti a zsírszövetek mennyiségét és javíthatja a szív és a légzőszervek egészségi állapotát a 6-8 éves gyerekek esetében.
2016. Október 25.

A Sports Medicine című lapban közzétett kutatás során 410 hat és nyolc év közötti finn gyereket kísértek figyelemmel a szakemberek, akik arra voltak kíváncsiak, milyen összefüggés mutatható ki a fizikai aktivitás és az ülő életmód, valamint az elhízás, és a szív és légzőszervek egészségi állapota között. Az eredmények azt mutatták, hogy minél többet mozogtak a gyerekek, annál kisebb mértékben voltak elhízottak, és már napi tíz perc intenzív mozgás is 26-30 százalékkal kevesebb hasi zsírt eredményezett azokhoz képest, akik nem mozogtak.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a szív- és érrendszer fittségének megőrzése céljából minimum enyhe intenzitású mozgás szükséges, továbbá, hogy aki tíz perc ücsörgést felcseréli tíz perc intenzív mozgásra, annál az elhízás teljes mértéke 13 százalékkal csökkenhet.

A tanulmány legfőbb üzenete, hogy már egészen kevés mozgással (napi 10 perccel!) is javulhat a gyerekek egészségi állapota, ezért különösen fontos, hogy a szüleik, nevelőik, tanáraik is fizikai aktivitásra biztassák őket, és ezáltal csökkenjen náluk az elhízás és a különféle, ezzel kapcsolatos betegségek kockázata.

Forrás: Medipress