Gyerek

Egyszerű levendulás ötletek

A levendulával először szappan formájában találkoztam, kisgyerekként használtuk néha, mikor éppen nem volt otthon babaszappan. Ólevendula, ez volt annak a szappannak a neve, és kellemes illata volt, bár inkább amolyan nagymamás szappannak számított.

Aztán nagyon sokáig elfelejtettem ezt az illatot, egészen addig, míg egy finom parfüm formájában meg nem talált. Aztán már nem volt menekvés, egyszerűen imádtam. Egyszer csak, hogy, hogy nem, feltűntek a levendula növények is országszerte, és mára már nekem is van néhány tő levendulám.

Nagy boldogsággal töltött el a levendulaszüret is: a kétmaroknyi levágott levendulám mostanra szépen megszáradt, ideje volt készíteni belőle valamit.

A bébiételes üveg és a levendula találkozása

A virágcukrokat nagyon egyszerű elkészíteni, csak rétegezni kell a virágot és a cukrot, majd lezárni, és nagyon illatos, aromás cukrot kapunk. Egy cuki bébiételes üvegben ráadásul nagyon mutatós, akár ajándékba is adhatjuk.

Egyszerű levendulás ötletek

Amire szükséged lesz:

  • Kis üveg
  • Kristálycukor
  • 1-2 evőkanál levendulavirág
  • Az üveget megtisztítjuk, leszedjük róla a papírt. Ha maradna az üvegen még ragasztó vagy makacs befőttcímke, van egy jó módszerem az eltávolításukra, ezt itt találod.

    Egyszerű levendulás ötletek

    Akinek nincs levendulája, az gyógynövényboltokban, drogériákban is beszerezheti. Elkészíteni egyszerű: 1 sor cukor, egy sor virág.

    Ha kész, 1-2 hétig állni hagyjuk, hogy a levendula aromája jól átjárja a cukrot, majd a kész levendulás cukor mehet sütibe, teába, limonádéba, lekvárba. Akit nem zavarnak a virágok, az felhasználhatja egy az egyben, akit igen, az megdarálhatja, átszitálhatja a cukrot.

    Egyszerű levendulás ötletek

    Levendulapárna, az édesebb álmokért

    Nyáron valahogy jobban felpörögnek a gyerekek, nehezebben megy este az elalvás, így adott volt, hogy készítek levendulapárnát is, melynek egyszerűen nem tudok ellenállni!

    Persze nemcsak molyirtónak jó, a hálószobában is kellemes, akár egy kis párnácska levendula is segíthet az elalvásban. Kerülhet az alvópárna alá, de például babáknál a fej közelébe, a kiságyba, vagy fölé helyezve is hatásos.

    Kis gyerekeknél úgy használjuk, hogy a kezükbe ne kerüljön, nehogy szétszedjék, és a szájukba tömjék a virágokat.

    Megvarrni is nagyon egyszerű, amikor Tihanyban voltunk a Levendulaházban, ahol az akkor 7 éves lányom simán elkészítette.

    Kétfélét készítettem, egy nagyon egyszerűt, és egy baglyosat. Mindkettőhöz 2 db 15*15 cm-es anyagra van szükség. Az anyag legyen vékony, ideális a pamut, szatén, vászon, selyem, muszlin.

    Egyszerű levendulás ötletek

    Öltögetős illatpárna

    Ezt a párnát akár egy nagycsoportos ovis is elkészítheti, kis segítséggel. Az anyagokat egymásra helyezzük, színükkel kifelé, majd a szélétől kb. 1,5-2 cm-re egyszerűen fel-le öltögetve körbevarrjuk a párnát, egy kb. 3 cm-es nyílást hagyva. Ezen keresztül megtöltjük a levendulavirágokkal, majd befejezzük a varrást. A párna szélét cikk-cakk ollóval körbevágjuk.

    Egyszerű levendulás ötletek

    Baglyos illatpárna

    A másik párna egy baglyos kivitel, ehhez sablont innen tudsz letölteni. A bagoly alakot rárajzoljuk az anyag fonákjára, majd összevarrjuk (a fonák részek vannak kívül), egy kis lyukat hagyva a formán. Ez célszerűen a bagoly „lábához” essen. A párnát kifordítjuk, majd levendulával megtömjük, végül rejtett öltésekkel összevarrjuk. A szemeket, orrot filcből kivágjuk, majd a párnára ragasztjuk.

    Egyszerű levendulás ötletek

    Egyszerű levendulás ötletek

    Te is imádod a levendulát?

    A szerző “A napfény illata” címmel népszerű blogot vezet, de megtalálod a Facebookon is“Orvosi” szempontból Dr. Pető Gabi gyermekorvos lektorálta a cikket, a doktornő blogot is vezet.