Gyerek

Egyre népszerűbb a korai óvodakezdés

Kevesen mentetik fel a gyereküket a korai óvodakezdés alól, aminek hasznosságáról egyetértés van a szülők és a pedagógusok között.
2019. Március 26.
A szülők szeretik a korai óvodakezdést

Míg 2010-ben a hároméves gyermekek 74,1 százaléka járt óvodába, addig a 2017/2018-as nevelési évben 84,4 százalékuk. A négyévesek óvodai részvétele ugyanebben az időszakban 92,9 százalékról 95,1 százalékra emelkedett. Elméletileg minden gyereknek van óvodai férőhely, bár az egyenlőtlen elosztás máig okoz gondokat – írja a hirado.hu a Magyar Nemzet nyomán.

2015-től kötelező háromévesen megkezdeni az óvodát, de kérhető felmentés ez alól. 2024-ben mutatkozhat meg először a hároméves kori óvodába járási kötelezettség sikere.

A korhatár leszállítása azért fontos, hogy mielőbb megkezdődhessen a hátrányos helyzetű gyerekek szociális és kulturális hiányosságainak pótlása, és az iskolakezdésre csökkenhessenek a gyerekek közötti óriási különbségek. A rászoruló családok gyermekei ingyen étkezhetnek az óvodában.

Bíró Gyula, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MÓE) szóvivője, a Gál Ferenc Főiskola szarvasi gyakorló intézményének vezetője a Magyar Nemzetnek arról számolt be, hogy az óvodakötelezettség korhatárának leszállításával általánosságban egyetért az intézményvezetők, óvodapedagógusok és a szülők nagy többsége, az emelkedő gyermeklétszám pedig az intézkedés eredményességét mutatja. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyermekek későbbi iskolai előmenetelének kudarcai mérsékelhetőek a minél korábbi óvodáztatással – mondta Bíró Gyula.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra hívta fel a figyelmet, hogy a hároméves kori óvodakezdés nemcsak a hátrányok és tehetségek felismerését teszi lehetővé, hanem a korai iskolaelhagyás mértékét is csökkentheti. A szaktárca szerint az intézkedés hatékonyságát leghamarabb a gyermekek 12. életévében (azoknál, akik 2015-ben háromévesen megkezdték az óvodát, vagyis 2024 körül) lehet majd mérni, kompetenciamérés keretében.

A KSH előzetes adatai szerint 327 ezer óvodást írattak be az idei nevelési évben, ez csaknem négyezerrel több a tavalyinál.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: hirado.hu