Gyerek

Egy tanulmány szerint a cukor nem tesz jót a gyerekek memóriájának

Egy új, rágcsálókon végzett kutatás szerint serdülőkorban a cukros üdítőitalok napi fogyasztása ronthatja a felnőttkori tanulási és memória teljesítményt.
2021. Április 12.
Egy tanulmány szerint a cukor nem tesz jót a gyerekek memóriájának (Fotó: Getty Images)

A kutatás a Georgiai Egyetem oktatói és a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatócsapatának vezetésével készült.

Kimutatták azt is, hogy a bélben található baktériumok megváltozása lehet a cukor okozta memóriacsökkenés kulcsa – írja a Sciencedaily.com.

Azt találták, hogy akkor is hasonló memóriahiány volt megfigyelhető, amikor kísérleti jelleggel megnövelték a Paranacteroides nevű baktériumok szintjét olyan állatok bélrendszerében, amelyek sohasem fogyasztottak cukrot.

“A cukor a korai életkorban megnövelte a Paranacteroides szintet – és minél magasabb volt a Paranacteroides szint, annál rosszabban teljesítettek az állatok a feladatokban” – mondta Emily Noble, a Georgiai Egyetem Család- és Fogyasztótudományi Főiskolájának adjunktusa, a tanulmány első szerzője. “Úgy találtuk, hogy a baktériumok önmagukban is elegendők ahhoz, hogy gyengítsék a memóriát, ugyanúgy, mint a cukor, de egyéb típusú memóriafunkciókat is gyengítenek” – tette hozzá.

Figyelembe véve a hippokampusz különböző kognitív funkciókban betöltött szerepét, illetve azt a tényt, hogy ez az agyterület még késő serdülőkorban is fejlődik, a kutatók jobban meg akarták érteni a magas cukortartalmú étrend hatását a bél mikrobiomján keresztül.

A fiatalkorú patkányoknak a szokásos táplálékukat és 11%-os cukoroldatot adtak – ez összevethető a cukorral édesített üdítőitalokkal. Ezután a kutatók hippokampusz-függő memóriafeladatokat hajtattak végre a patkányokkal, melyekkel az epizodikus kontextuális memóriát mérték, vagyis azt, hogyan emlékeznek a kontextusra, amelyben korábban ismert tárgyakat láttak.

“Megállapítottuk, hogy a korai életkorban cukrot fogyasztó patkányok gyengébb képességgel különböztetik meg, ha egy tárgy új egy adott kontextusban, azok a patkányok pedig, akik nem kaptak cukrot, el tudták végezni ezt a feladatot” – mondta el Noble.

A második memóriafeladat az alapvető felismerési memóriát mérte, egy hippokampusztól független memóriafunkciót, amely magába foglalja az állatok azon képességét, hogy felismerjék a korábban látottakat. Ebben a feladatban a cukor nem volt hatással az állatok felismerési memóriájára.

“Úgy tűnik, hogy a korai életkori cukorfogyasztás szelektíven gyengíti a hippokampális tanulást és memóriát” – tette hozzá Noble.

További elemzések megállapították, hogy a magas cukorfogyasztás megnövekedett Parabacteroides-szinthez vezet a bél mikrobiomjában. Ahhoz, hogy jobban tudják azonosítani a baktériumok hatását az emlékezetre és a tanulásra, a kutatók megnövelték a Parabacteroides-szintet azoknak a patkányoknak a mikrobiomjában, amelyek sohasem fogyasztottak cukrot. Ezek az állatok mind a hippokampusz-függő, mind a hippokampusztól független memóriafeladatokban gyengébbnek mutatkoztak.

Noble szerint további kutatásokra van szükség, hogy felismerjék azt a specifikus útvonalakat, amelyek révén ez a bél-agy jeltovábbítás működik. “Annak a meghatározása, hogy a bélben található baktériumok hogyan hatnak az agy fejlődésére, elárulná, hogy az agynak milyen belső környezetre van szüksége az egészséges növekedéshez” – fogalmazott a kutató.